I Only Know Love [B.tob ~ Minhyuk]

Ajánlatos ezt hallgatni közben: http://www.youtube.com/watch?v=PpkKMO6Xr8Q

”Itt jön ő egy újabb lánnyal az oldalán. Azt hiszem ez már a harmadik ezen a héten és még csak kedd van. Istenem ez a fiú... miért is nem olyan mint régen? És miért gondolok én még mindig rá?” - merengtem el gondolataimban.

Még mindig emlékszem, amikor gyerekek voltunk ő volt a legjobb barátom. Annyira aranyos szomszéd fiú volt, ráadásul mindig nyalókát vagy csokit majszolt és soha nem hízott tőle. Irigyeltem is emiatt nagyon sokszor. Jószívű, édes és vicces fiú volt viszont eléggé visszahúzódó és emiatt sokan nem szerették. Túlságosan is jó gyerek volt emiatt is szerettem vele barátkozni. Aztán a barátságból hamar kialakult köztünk a szerelem.

A szüleink nagyon közeli barátságban voltak, így sokszor volt olyan, hogy ott hagytak náluk, hogy együtt tanuljunk vagy csakhogy együtt töltsük az időt, azonban amióta felnőtt és más társaságba került már nem is beszélünk. Az egész változás akkor kezdődött amikor elköltözött az utcánkból. 

Nem haragudtunk egymásra, egyszerűen csak minden megváltozott. Érezni lehetett, hogy közünk volt egymáshoz, hisz akárhányszor összefutottunk a suliban és egymásra néztünk, valamelyikünk biztosan elkapta a fejét.

”Egyszerűen nem bírom tovább.”

Péntek délután volt és egyedül voltam az osztály teremben és épp a matek házit írtam. Igazából senkit sem érdekelt, hogy ott maradtam még a családomat sem. Annyira belemerültem a háziba, hogy mire feleszméltem már beesteledett. Az osztályban  uralkodó csend kifejezetten megnyugtató volt a zűrös nap után.

Lassan összepakoltam a dolgaimat és beledobtam a táskámba, majd elakartam hagyni a termet amikor valaki hirtelen megszólalt.

- Gondoltam hogy itt leszel – szólalt meg egy ismerős hang a hátamnál.

- Minhyuk? – suttogtam.

”Igen biztosan ő, hisz bárhol felismerném a hangját. De mit keres itt? Azt hittem mindenki elment. Engem várt? ” - kavarogtak a gondolatok a fejemben.

Megfordulva láttam, hogy tényleg ő áll velem szemben és meredt szemekkel engem néz.

- Szia.. mit keresel te itt? – kérdeztem meglepődve.

- Sssshhh... Maradj csendben – mondta egyik ujját a szám elé helyezve.

- Mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten és ellöktem a kezét. 

- Miért maradnék csenbde? Hisz nincs is itt senki rajtunk kívül.. – emeltem fel a hangom.

- Segítségre van szükségem. – komolyodott el. Velem tudnál jönni? Megígérem, hogy hazaviszlek miután végeztünk. – mosolyodott el.

- Hogy mi? Segítség? - fakadtam ki magamból. Mi már rég végeztünk Minhyuk. – indultam volna el de visszarántott.

- Kérlek segíts.. szükségem van rád... – motyogta.

- Rendben mondd gyorsan.. mert sietek haza – mondtam kicsit nyugodtabb hangon.

- Valójában arról van szó, hogy szeretnék venni valamit a lánynak akivel találkozgatok, hogy tudja hogy érzek iránta valamit. Ruhára gondoltam, hisz minden lány szereti a ruhákat, de nem tudom hogy milyet. Szóval segítened kellene. – mondta vigyorogva.

- Mi?? Miért én? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. Egyszerűen nem tudtam felfogni hogy csak emiatt beszél velem újra. Miért nem valamelyik más barátnődet vagy esetleg exedet kéred meg? – érdeklődtem kíváncsian.

- Komolyan kérdezed? Hogy kérdezhetném meg az exeimet? Aiiishhh... látszik hogy még nem volt ilyesmiben részed – mondta a tarkóját vakargatva.

- Khm.. khm.. hát igen. Mert én nem naponta cserélem a barátaimat. – húztam fel  a szemöldököm és vágtam vissza neki.

- Igen ebben igazad van ...Te soha nem is voltál olyan – húzta mosolyra a száját.

- Hát nem. – mondtam elfordulva tőle, mivel nem akartam, hogy lássa hogy elszomorodom.

- Na de segítesz akkor? – érdeklődött tovább.

- Sajnos nem tehetem... – suttogtam miközben elindultam az ajtó felé.

- Ne mááár... kérlek segíts... azt akarom hogy te segíts nekem... légyszíves Minky.. – mondta bevetve aranyos énjét, amit azóta nem láttam, hogy elköltözött.

- De.... – fordultam meg.

- Nincs több kifogás... Most velem jössz – mondta megragadva a karom. 

Sikeresen magához húzott és végig vállamat fogva kisétáltunk a parkolóba a kocsijához.

- Miért csinálod ezt velem? Aaahhh engedj el.. hagyjál már Minhyuk. – kiabáltam miközben próbáltam kibújni öleléséből.

- Ha még egyszer ekkorát ordítasz én komolyan mondom hogy megcsókollak – suttogta fülembe majd gyönyörű szemeivel rám nézett.

- Eeeeeee... fúúúúúj... – mondtam kicsit kipirult arccal, majd elfordítottam a fejem. Közben végig azon járt az eszem hogy bárcsak megtenné és nem csak mondaná, de tudtam hogy ez úgysem fog megtörténni.

- Sok dolgom van. – próbáltam újra kivágni magam.

- Csak egy fél óra.. Nem kerül több időbe.. szóval ne keress kifogásokat – mondta kicsit nyugodtabb hangon, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját és behessegetett az ülésre.

- Ahhh megőrjítesz. – mondtam rászánva magam és beülve az autóba.

- Na végre hogy belementél – mondta miközben 80km/h száguldozott.

- Muszáj volt – nyögtem ki teljesen megrémült arccal. Nagyon féltem amiért gyorsan vezetett, mivel nem szerettem volna még meghalni.

“Ez a fiú azt hiszi bármit megtehet amit akar. Mindent megkap amit akar és ez kezd idegesíteni.“ – kavarogtak újabb gondolatok a fejemben miközben ahogy csak tudtam kapaszkodtam az ülésbe.

Ezzel a tempóval tíz perc alatt oda értünk az egyik utcába, ahova én busszal egy fél óra alatt érek oda.

Kiszállva az autóból annyira örültem, hogy újra a földön állhatok, hogy egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat. Sokáig azonban nem volt időm élvezni az egy helyben állást, mivel Minhyuk azonnal belekezdett a mondanivalójába.

- Melyik a legjobb üzlet, ahol női ruhákat találunk? – kérdezte kétségbeesetten tőlem várva a választ.

- Fogalmam sincs. – suttogtam kicsit duzzogva, bízva abban hogy nem hallja meg.

- Mi az hogy fogalmad sincs? De hisz te is lány vagy. Tudnod kell – fakadt ki magából.

- Tényleg lány vagyok? – néztem rá kérdően. Jó hogy észrevetted – fordítottam neki hátat mérgesen.

- Jó na bocsi.. szóval.. – kezdett el sürgetni.

- Én nem veszek ruhákat.. azaz nem innen veszem őket. – mondtam.

- Aiishh.. most komolyan... így nem sok hasznodat veszem – sóhajtozott.

- El is mehetek – jelentettem ki.

- Hmm... ne nevettess.. azt úgysem engedném.. – kezdett el mosolyogni majd újra elkapta a kezem és behúzott az egyik hatalmas üzletbe.

Az üzlet egy nemzetközi lánculat ígyik kisebb helysége volt ezért mindenféle külföldi márkák is megtalálhatóak voltak, persze az áraik így az egekben szárnyaltak. Minhyuk ezzel egyáltalán nem törődött, azonnal belevetette magát a megfelelő ruha keresésébe. Nagyon élveztem, hogy újra együtt tölthetem vele az időmet végre úgy éreztem, hogy talán ezután újra többet fogunk találkozni. Bár nem én voltam a barátnője, mégis most úgy éreztem magam mintha nekem vásárolnánk ruhát.

- Mit parancsol uram? Talán egy estélyi ruhát a gyönyörű barátnőjének? – szólította le az egyik elárusítónő Minhyukot, miközben engem méregetett. 

Látván, hogy a nő engem figyel Minhyuk is azonnal rám nézett amitől én azonnal elpirultam.

Furcsa volt, hogy azt hitte hogy a barátnője vagyok de eközben annyira boldognak éreztem magam. Ez a boldogság azonban azonnal megszűnt ahogy Minhyuk megszólalt.

- Csak adjon egy olyan ruhát ami szép és jól áll rajta. A lány akinek veszem hasonló alakkal rendelkezik mint ő. – mondta elhadarva kicsit zavartan.

- Rendben uram. Bízza csak rám.. kérem kövessen – mondta mosolyogva az elárusító.

“Ezt nem hiszem el. Mit keresek én itt. Nem nekem való ez a hely. A ruha nekem csak arra van, hogy eltakarja a testem az emberek elől, azaz hogy ne legyek meztelen. Nem értem miért kell ilyen nagy felhajtást csinálni egy hülye ruha miatt.. az a lány... nagyon szerencsés..”– merültem el újra gondolataimban és éreztem, hogy a féltékenység eluralkodik rajtam.

Pár perc múlva Minhyuk visszatért egy fekete estélyi ruhával a kezében, ami valóban nagyon gyönyörű volt.

Azonnal bementem a próbafülkébe és felpróbálva a ruhát rá kellett jönnöm, hogy a ruha még csodálatosabb mint azelőtt. Tökéletesen állt pedig még nem is volt teljesen rajtam. Teljesen kihangsúlyozta a főbb testrészeket, egyszerűen csodálatos érzés volt ilyennek látni magam.

A boldogságot kétségbeesés váltotta amikor rájöttem, hogy nem tudom felhúzni a cipzárt, mivel a fenekemtől egészen a vállamig végig cipzár helyezkedik el. Akárhogy próbálkoztam vele sehogy sem sikerült. 

Össze-vissza forgolódtam, hogy lássam magam a tükörben, de még így sem jött össze a dolog. Az elárusítónő pedig mivel nem volt a közelben, így egy jó tíz percig csak szerencsétlenkedtem.

- Aiish ezt nem hiszem el – dühöngtem a fülkében.

- Minden rendben? – kérdezte érdeklődve Minhyuk miközben elhúzta a fülke függönyét.

- Öhmm igen.. csak próbálom felhúzni ezt az átkozott cipzárt. De nyugi mindjárt megoldom és akkor mehetsz. – szólaltam meg kicsit flegmán, majd hátat fordítottam neki.

”Oh.. úr isten ez nagyon ciki... most látja a bugyim egy részét...”- futott át az agyamon és már fordultam is volna vissza de ő megelőzött.

- Majd én segítek – ajánlotta fel.

- Nem köszi.. megtudom csinálni. – feleltem zavartan.

Erre nem szólt semmit csak hirtelen közelebb lépett hozzám.

Mindkettőnket láttam a tükörben és látva, hogy a hátamnál áll és mosolyog újra elpirultam.

Látva ezt hajamat egyik vállamra tolta, majd hirtelen megéreztem hideg kezét végig siklani bőrömön.

Annyira közel állt hozzám, hogy nyakamon éreztem minden egyes levegő vételét. Ahogy lehelete elérte nyakamat azonnal kirázott a hideg és libabőrös lettem. 

Tudtam hogy észrevette a dolgot úgyhogy azonnal lesütöttem a fejem. A keze lassan  lekerült a derekamról és óvatosan elkezdte felhúzni a cipzárt.

Annyira lassan húzta, hogy szinte hallani lehetett a nyikorgást.

- Nem húznád gyorsabban? – kérdeztem tekintetemet a tükörre vetve, ahol pontosan láttam csillogó szemeit. Elég kínosan éreztem magam, de ugyanakkor nagyon tetszett az egész.

- Miért baj az hogy lassan húzom? – húzta mosolyra a száját. Nem tehetek róla hogy nem simul pontosan rád – mondta kicsit gúnyosan, csakhogy kicsit felidegesítsen.

- A francba... Pedig azt hittem hogy ez jó lesz – szomorodtam el.

- Nyugi csak vicceltem – suttogta fülembe, amikor sikeresen felhúzta a cipzárt.

- Köszönöm Istenem – csúszott ki a számon, amire ő hangosan nevetni kezdett ezért kizavartam a fülkéből.

Az eset után még jó pár ruhát felpróbáltam, de Minhyuk végső választása mégis a fekete ruhára esett.

A ruha nagyon drága volt, amitől egyből tudtam hogy valóban nagyon fontos lehet neki a lány ha ennyi pénzt képes költeni rá.

Az estélyit becsomagoltatta és egy kis cetlit is írt hozzá amit a ruha mellé tett.

Mikor mindennel kész voltunk megkönnyebbülten léptünk ki az üzletből és sétáltunk az autó felé.

- Ahogy ígértem most hazaviszlek. – mondta kinyitva az ajtót.

- Nem kell . innen majd megyek busszal. – próbáltam ellenkezni vele.

- Szállj be – parancsolt rám határozottan.

- Nem... komolyan nem kell.. – mentegetőztem.

- Azt mondtam szállj be – szólt rám erélyesebben.

Nem mertem vele ellenkezni mert tudtam, hogy úgyis az lesz amit ő akar, így végül beszálltam az autóba.

A hazafelé vezető úton már nem száguldozott, sőt meglepően lassan és nyugodtan vezetett viszont egész idő alatt hallgatott. A legnagyobb meglepetést akkor okozta amikor a segítségem nélkül megtalálta a házunkat, holott kisfiú kora óta nem volt az utcánkban.

A házunk elé érve hirtelen megszólaltam mielőtt kiszálltam volna: - Köszönöm.

- Nem... én köszönöm a mait – mondta kicsit zavartan másfelé nézve. Mondd meg anyukádéknak, hogy üdvözlöm őket – vetette még oda mielőtt kiszálltam volna.

Csak bólogattam arra amit mondott majd becsuktam a kocsi ajtaját.

Már épp indulni akartam az ajtónk felé amikor hirtelen meghallottam Minhyuk hangját.

- Hey Minky.. – szólított meg.

Visszafordulva láttam hogy kiszáll a kocsiból és felém sétál.

- Azt hiszem ezt itt hagytad – szólalt meg mosolyogva majd felém tartotta a kis rózsaszín dobozt amibe a ruha volt csomagolva.

- Mi...- akadt el a szavam.

- Holnap találkozunk. – mosolygott rám majd egy puszit nyomott az arcomra és visszament a kocsihoz, beszállt és elhajtott.

Még pár perc után is ott álltam kezemben a dobozzal és azon gondolkodtam hogy ami történt az valóság-e.

Amint magamhoz tértem azonnal kinyitottam a dobozt amiben ott volt a gyönyörű fekete ruha amit együtt választottunk és ami miatt újra együtt töltöttünk egy napot, annyi idő után.

Viszont a ruha mellett még ott díszelgett a cetli is amit ő maga írt még az üzletben.

Arra számítottam hogy biztosan valami olyasmi lesz benne hogy jól megszívattalak vagy, hogy vigyázz rá mert holnap utána jövök de ehelyett ez állt benne:

A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van. 

Ha felbomlik, annak oka sohasem a másik, hanem mindig az Én.

Nagyon sajnálom ami történt.... rettenetesen hiányoztál

------------------------------------------------------------

Remélem volt olyan akinek tetszett :)

Melodyk ezt pedig nektek így a végére csak hogy ne felejtsétek el *w*