Szerelem a sötétben ♥ [SHINee ~ Taemin]

Ajánlatos ezt a dalt hallgatni közben:

A Nap lassan vörös sárga ruhába öltözött. A szerelmes pár olyan régóta ült kint, hogy már alkonyodni kezdett. A tó vizét egy enyhe hűvös szél fodrozta.

A lány magasba emelte az arcát, hogy érezze a szél által terjedő friss, hűs levegőt a bőrén, hogy megszagolja a tó illatát és hallja a tücskök zenéjét.

Óvatosan közelebb húzódott a fiúhoz, aki megérezvén ezt erős karjaival átfonta a lány derekát.
- Fázol? – kérdezte szelíd hangján Taemin. Szerintem lassan be kellene mennünk.
- Ne még! Most majdnem olyan, mint rég! – szólalt meg hirtelen Minky.

Taemin azonnal elkomolyodott, majd egy apró puszit lehelt a lány homlokára és még jobban magához húzta.
- Jól van kincsem, ahogy szeretnéd. – mondta könnyes szemekkel.

Mély csend ült le közéjük. Talán mindketten ugyanarra gondoltak. Ugyanarra a szombat éjszakára.
Lassan leköszönt a Nap az égről és sötétségbe borult a táj. Mindketten felemelkedtek a fűről, azonban Taemin egy pillanatra sem engedte el szerelmét. Oltalmazóan vigyázott rá.
- Gyere, vigyázz, óvatosan lépj! – mondta mosolyogva.

Minky belebújt Taemin karjaiba és engedelmesen lépkedett. Figyelt minden szavára amit kiejtett a száján és közben végig beszívta szerelme bódító illatát.
A tóparti kis ház az ő igazi birodalmuk volt, mindig ide húzódtak el a világ elől.

A házba beérve Taemin meggyújtotta a kopott kis petróleum lámpát, aztán lehúzta az ágyról a kockás plédet és Minky köré tekerte.

- Jó így? – kérdezte érdeklődve.
- Igen. Na, ne félts már annyira, nem fagyok meg! - húzta mosolyra a száját Minky.
Amint meglátta barátnője mosolyát Taeminnek egyből egyetlen egy gondolat hasított a fejébe: "Istenem, milyen gyönyörű!".

Majd mindketten leültek a heverőre és egymásba fonódva pihentek.
- Odakinn...odakinn azt mondtad...hogy majdnem olyan, mint rég...mint azelőtt? – kérdezte barátnőjét a fiatal fiú.
- Igen. – csuklott el a lány hangja.

- Az jutott eszembe, mikor még minden hétvégén kijártunk ide. Ültünk a tóparton, nagyokat hülyéskedtünk. Emlékszel.. mindig felvettél a hátadra, mint egy zsákot és úgy hoztál be ide, aztán pedig végigdobtál az ágyon. – nevetett fel hangosan Minky.

- Hát hogyne emlékeznék. Aztán az egérke kirágta a zsákot. – mosolyodott el Taemin.
- Igen... az egérke…- kacagott fel újra Minky

- A száddal vetted le rólam a ruháimat! Nagyon ügyes voltál, ezt be kell vallanom! Milyen szép is volt! Olyan jó azokra az időkre visszagondolni! – mesélte a lány miköben egy könnycsepp csordult végig az arcán. Gyorsan beletemette arcát a takaróba, nehogy a fiú észrevegye azt.
-Huh, na vegyük ezt le most már, mert kezd melegem lenni. - bújt ki a vastag takaró alól Minky.

Ahogy a háta mögé tolta a takarót melleinek körvonala szépen kirajzolódott a blúzán. Taemin nem tudta nem észrevenni, hisz mégis csak fiúból van. Pillantása sóváran rátapadt majd újabb gondolata támadt: "Olyan jó lenne… de nem szabad..nem, még nem lehet!" 
Még mindig egymás karjaiban feküdtek, amikor Minky odadörgölte orrát a fiú mellkasához. Jó mélyen beszívta testének finom illatát, majd keze hirtelen felfedező útra indult. Megtalálva az arcát végighúzta ujjait a halántékán, majd az álla vonalán.
- Nem borotválkoztál - nevetett.
- Csak két napos - védekezett a fiú.
- Két napos drótkefe. – komolyodott el Minky.
Majd elhagyva a szúrós területet simogató keze tovább vándorolt és elérve Taemin haját azonnal beletúrt dús fürtjeibe. Majd a tarkóját kezdte cirógatni s végül visszatért mellkasára ahol bársonyos keze megpihent.
Taemin eközben vágyakozva sóhajtott fel. Minden porcikája kívánta a lányt, de félt, hogy nincs még itt az ideje, hogy talán nem is illik és hogy talán vissza is utasítja.
Rossz emlékek kavarogtak a fejében amelyektől nem tudott szabadulni.

Megint arra gondolt. Újra és újra! Egyszerűen mindig az járt a fejében.

----

Három hónapja történt az egész. Itt voltak a kis kunyhójukban és boldogan, önfeledten, mint mindig elszórakozták az időt. Sokat nevettek, hosszasan szerelmeskedtek, majd pedig a jövőjüket tervezgették. Későre járt már, amikor indulniuk kellett. Az út forgalmas volt. Szombat éjszaka lévén a bulikból ész nélkül cikáztak hazafelé a részeg sofőrök által vezetett autók.
A kocsiban hallgatták az egyik kedvenc dalukat amikor egy kocsi tűnt fel a semmiből és frontálisan beléjük ment. Hatalmas fék csikorgások, csattanások közepette a két kocsi összeütközött.

Bár mindketten túlélték szörnyű emlék maradt ami egész életüket végig kíséri.

Taemin megúszta egy töréssel, de Minky nem volt ilyen szerencsés.

A szembejövő autó fényszórója és sofőrjének riadt tekintete volt a legutolsó kép, amit a fiatal lány látott. Örökre megvakult.

"Erős ütés érte a látó központot" - hallja még most is az orvos szavait Taemin minden egyes percben.

"De rosszabbul is végződhetett volna. Örüljenek, hogy életben maradtak!" "Rosszabbul? Talán nem elég rossz ez is?! Ez a csodálatos, életvidám, fiatal lány aki egy részeg sofőr miatt soha többé nem láthatja a lemenő napot, amiben annyira szeretett gyönyörködni. Nem láthatja a virágokat, az embereket, a tárgyakat, a gyermekei mosolyát.... Milyen élet ez?!"  - rohamozták meg újra Taemint a gondolatok.
Azóta nem is jártak itt. Nyomasztóak voltak az emlékek és nem mertek visszatérni. Ez az első este amikor újra együtt töltik az éjszakát a kunyhóban.

Azóta a nap óta nem is érintették meg egymást szerelmesen, ami bár mindkettőjüknek nehéz volt, de még korainak tartották.
Taemin hirtelen felkönyökölt a heverőn és tekintete újra elidőzött Minkyn. Kedves, mosolygós arc, szépen ívelt szemöldök, fitos orr, vékony, pajkos ajkak. Ez volt ő. A "Kincse" ahogy mindig is szólította.

Minky olyan volt mintha szerelmét nézné, de tekintete üres volt, a pillantása pedig semmibe veszett.
Taeminnek látva barátnője üres tekintetét újra gombóc szorult a torkába.
Ujjaival kisimított egy kósza tincset a lány homlokából, majd gyengéden megérintette ajkait, arcát cirógatta.
- Olyan szép vagy! – szólalt meg szomorú hangján.
A következő pillanatban  erőt vett magán és végigsimította Minky vállát, lehúzva róla a vékony kis blúzt, mire szétpattant a két felső gomb.
"Talán nem szabadna."- gondolta magában.

A fedetlen gömbölyű váll látványa hihetetlen érzéseket váltott ki belőle. Legszívesebben felkiáltott volna sírva, őrjöngve ordította volna világgá fájdalmát, ami már három hónapja marta a szívét, testét, mindenét.

"Miért kellett ennek így történnie? Miért nem velem történt az egész? Mi lesz ezután? Lehet így élni?" - vívódott magában.

Tépte, kínozta a bűntudat, a kilátástalanság, a vágy és ez mind egyszerre! Ölelni akarta szerelmét, érezni, szorítani, soha el nem engedni úgy, mint azelőtt.

"De lehet-e bármit is úgy, mint azelőtt?" – szólalt meg benne újra a belső hang.
- Miért vagy csendben? – szólalt meg hirtelen Minky.
- Csak nézlek. És kívánlak - mondta ki váratlanul Taemin.
Minky finom, meleg kis keze újra Minnie arcát kezdte keresni. Mikor megtalálta, ujjait a tarkójára kulcsolta, beletúrt a hajába és közelebb húzta magához. Hosszú, lassú csókban forrt össze az ajkuk. Mindketten beleborzongtak az érzésbe.
- Taemin, kérlek, oltsd el a lámpát! - súgta a fiú fülébe alig hallhatóan.
- Miért? – ijedt meg a fiú.
- Azt szeretném, ha sötét lenne a szobában. – mormolta orra alatt a lány.

Taemin azonnal kibújt az ölelésből és engedelmesen a petróleum lámpához sietett. Amint eloltotta a fény kialudt és vastag sötétség ereszkedett a szobára.
"Sötét van. Minden rendben, csak sötét van" - ringatta magát illúzióba Minky. Ajkait beharapva próbálta visszatartani könnyeit és közben szorosabban magához húzta szerelmét.
Hosszasan simogatták egymást, majd szép lassan lekerültek a ruhadarabok. Taemin lágy csókokat lehelt szerelme mezítelen, puha bőrére.
Minky szorosan odabújt kedveséhez, hisz minden porcikájával érezni akarta őt. Mellei szorosan odasimultak a fiú erős mellkasához, miközben lábát összekulcsolta a fiú lábai fölött, tenyerével pedig a hátát és karját simogatta.

Csodálatos érzés volt bőrén érezni szerelme testének melegét, szagolni az illatát és érezni csókjainak az ízét.

Minden apró részletre erősen koncentrált, minden pillanatot, minden érzést ki akart élvezni.
A két test lassan összeforrt. Lassan és óvatosan, mintha csak először lennének együtt. A fiú tenyerére támaszkodva kicsit megemelkedett, majd gyengéd, ringatózó mozgásba kezdett. Ahogy haladtak a gyönyör útján, úgy erősödtek a mozdulatok. Testükön verejték gyöngyözött, fokozódott a szívverésük, gyorsult a ritmusuk, a sóhajok és nyögések pedig egyre hangosabbá váltak.

A vágy, a mámor, a kín és a fájdalom egyszerre lüktetett minden mozdulatukban.
Ahogy szétáradt bennük a kéj és a gyönyör úgy oszlott semmivé a valóság. Csak lebegtek a gyönyörben úszva, felszabadulva, bódultan hosszú-hosszú percekig.

Az együttlét után Taemin szorosan magához húzta kedvesét majd annyit mondott:
- Szeretlek kincsem.. mindennél jobban.
- Így is? – kérdezte megszeppenve a lány és félve a választól.
- Te buta! Mindenhogy! Tudod, te vagy életem értelme.. és belehalnék ha elveszítenélek..Soha nem eresztlek el! - fejtette ki mély érzelmeit a fiatal fiú majd egy csókot hintett kedvese ajkára.
Könnycseppek csordultak végig a lány arcán. Azonban maga sem tudta eldönteni, hogy ezek a szomorúság vagy a boldogság könnyei.

- Én is nagyon szeretlek és köszönöm hogy így is szeretsz – tört ki a sírás Minkyből.

- Ugyan szerelmem ne sírj hisz minden rendben és nekem a megtiszteltetés, hogy egy ilyen gyönyörű lányt tudhatok a barátnőmnek. – vigasztalta szerelmét a fiú.

- Na de most már jobb lesz ha alszunk mert mindjárt reggel van és holnap még sok dolgunk lesz ha meg akarjuk szervezni az esküvőnket. – mondta kicsit elcsuklott hangon.

- Hogy mit? – nyíltak tágra a lány szemei és teljesen elképedt.

- Vagyis.. ez rajtad múlik… hogy hozzám jössz-e. – mondta egy csintalan mosollyal az arcán.

- Úr isten Taemin… igen… igen..igen… hát persze… én lennék a legboldogabb nő a világon ha a feleséged lehetnék. – mondta felhőtlen örömmel könnyei között Minky.

- Én pedig a legboldogabb férfi… - nevetett fel Taemin és azonnal kimászott az ágyból és megkereste a gyűrűt, amit utána lassan felhúzott szerelme ujjára.

- Na de tényleg aludjunk most már kincsem mert nagyon fáradtak leszünk – mondta és magához húzta a törékeny lányt.

Pár percig még mozgolódtak, majd hamarosan álomba merültek.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Csak mert nagyon szeretem ezt a gyönyörűséget ♥

Real or fake? [EXO M ~ LuHan]

Már egy hónapja, hogy kapcsolatban vagyok Luhannal, azonban ez az egész csak egy kamu, azaz egy álkapcsolat, amit ő talált ki azért, hogy a régi barátnője visszakönyörögje magát hozzá.

Soha nem csókolt még meg, sőt közelebbi kapcsolatba sem kerültünk soha. Tudtam, hogy ez az egész csak azért van mert a büszkeségét védeni akarja miután barátnője aki gyönyörű és szexi volt megcsalta  őt egy másik sráccal.

---

---

---

Luhan amikor barátnője megcsalta őt nagyon maga alatt volt és mivel régóta jó barátok voltunk, így nekem sírta ki bánatát. Annyira szomorú volt, hogy senkivel sem akart beszélni rajtam kívül, velem is csak azért mert megbízott bennem.

Valahogy az utóbbi időben gyengébb érzelmeket kezdtem táplálni iránta és mikor szakítottak a barátnőjével kicsit örültem is neki, de soha nem mondtam volna el neki, hogy mit is érzek.

- Luhan..ah.. Gyerünk kapd be – nyújtottam oda neki egy kis házi sütésű friss kenyeret, miközben épp egyetemre indultunk.

A nagy unszolásra kinyitotta a száját és bekapta a kis kenyér darabot majd felcsillant szemeivel azonnal áradozni kezdett:

- Woaah… nem mondod komolyan hogy ez olyan mint amilyet régen anyukád…. – kezdte el mondanivalóját majd mosolyogni kezdett.

- De igen - válaszoltam gyorsan. De ezt most nem anyu hanem én sütöttem. - mondtam büszkén.

- Nagyon finom lett.. köszönöm édes.. – mondta huncut mosollyal, majd megsimította hajamat. Mindig úgy nézett rám mint a kishúgára, ami néha rettenetesen zavart, de minden szavának és érintésének örültem.

Persze amint megéreztem puha  kezét ahogy hajamat babrálja a szívem azonnal kalapálni kezdett, majd egy nagy vigyor jelent meg az arcomon.

- Neee.. ezt neeem.. azonnal fejezd be a vigyorgást.. te pedig azonnal lassulj vissza a rendes tempódra  – parancsoltam magamra csendben amint Luhan picit elfordult. Hisz ő a legjobb barátod.. csak egy barát… nem érezhetsz többet iránta… - győzködtem továbbra is magam, miközben Luhan a kék eget fürkészte.

Ritka pillanatok egyike volt amikor kettesben tudtunk lenni, mivel folyamatosan körül vette őt az egyetemista lányokból álló társaság. Amikor barátnője volt akkor pedig mindig vele volt, így mi soha nem tudtunk beszélni. Ezért is örültem annyira amikor szakítottak, viszont annyira szerettem Luhant, hogy inkább azt kívántam, hogy béküljenek ki csak hogy újra boldognak lássam.

---

---

---

Egyik nap a szakításuk után Luhannak furcsa ötlete támadt.

- Minkyung-ah.. – szólalt meg haját kicsit megborzolva.

- Igen? Mi az? – kérdeztem kíváncsian.

- Hmmm… segítenél nekem? – kérdezte bizakodóan.

- Miben Oppa? – kérdeztem vissza izgatottan.

- Arra gondoltam, hogy csináljunk egy kamu kapcsolatot. – nyögte ki hirtelen.

- Hogy mit?? Nem… én nem… soha.. – mentegetőztem miután rájöttem, hogy mire is céloz.

- Kérlek.. nagyon szépen kérlek… - kérlelt kiskutya szemeivel engem nézve.

- Aiiish Oppa…. Ne csináld már ezt... Aigoo.. – kezdtem el vakargatni a fejem tehetetlenségemben.

- Naaa... Minky... légyszíves. – folytatta tovább.

Már ekkor tudtam, hogy nagyon rossz ötlet az egész, de nem tudtam ellent mondani neki, hiába is próbáltam. Rajtam kívül pedig nem akarta senki mással eljátszani ezt az egészet, szóval kénytelen voltam belemenni.

- Na jó.. benne vagyok de csak mert fontos vagy nekem.. – mondtam kicsit elpirulva mire ő azonnal a nyakamba ugrott mint egy öt éves gyerek.

- Köszönöm Minky – mondta ölelésében tartva engem.

---

---

---

Az egyetemen mindig körülvették őt a lányok és nem csak a kis első éves fruskák, hanem egy idő után már a dögösebb harmad évesek is szemet vetettek rá. Luhan persze egész jól el volt a társaságukban, én viszont soha nem tudtam velük megbarátkozni. Mindig lenéztek amiatt, hogy nem kivágott felsőkben járok vagy mert szemüveges vagyok. A csajok, akik Luhan körül legyeskedtek rettenetesek voltak, még az sem érdekelte őket amikor Luhannak barátnője volt. Most pedig hogy már nincsenek együtt mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy megszerezzék őt.

Nagyon féltékeny voltam ilyenkor azokra a lányokra, hogy olyan szép arcuk és hogy annyira rámenősek, hogy minden fiút megkapnak, míg én szemüveges és félénk vagyok.

Bár az alakom nekem sem volt rossz mégis mindig láttam magamon valami kivetni valót.

- Miért nem tudok olyan szép lenni mint ők? Talán ha lecserélném a szemüvegemet, vagy esetleg kontaktlencsét tennék be… aiiish de akkor sem lennék olyan szép mint ők. – sóhajtoztam a folyosón.

---

---

---

Pár nap múlva azonban mégis rávettem magam és eldobtam a szemüvegem, helyette pedig kontaktlencsét kezdtem hordani.

Majd ahogy teltek a napok fokozatosan kezdtem kissé nőiesebbé válni. A hajamat is sokkal jobban megcsináltam mint azelőtt, néha pedig még egy lazább sminket is összedobtam.

A nadrág helyét is felcserélte néha a szoknya vagy ruha, amire már a többi fiú is felfigyelt, nem csak Luhan.

Hazafelé sétálva azonban Luhan egyszer csak megjelent a hátamnál és megszólított.

- Minky? Tényleg te vagy az? Most először látlak ennyire…  hmm.. aranyosnak. Oppa nagyon büszke rád.- mondta mosolyogva majd megölelt.

Amint meghallottam nagyon megörültem neki hisz ez volt az első alkalom hogy aranyosnak nevezett, bár eleinte azt hittem hogy mást akar mondani.

- Kjaaa.. Mit mondtál? Szóval ezelőtt soha nem voltam aranyos? – kérdeztem duzzogva.

- De.. persze hogy az voltál.. tudod hogy az én szememben mindig aranyos vagy… - mondta majd elkezdte csipkedi az arcom mint ahogy a kislányoknak szokták.

- Ne már Oppa.. nem vagyok már kislány. – mondtam még jobban duzzogva.

- Hát hogyne lennél az Minky.. az én kis édes Minkym vagy. – mondta az egy évvel öregebb fiú.

Azonnal hevesebben kezdett verni a szívem, bár tudtam hogy ő nem úgy érti mint ahogy azt én gondolom.

- Oppa… nem vinnél egy kicsit a hátadon? – kérdeztem mosolyogva, majd azonnal kipróbáltam rajta a nemrég betanult aegyo-mat.

- Minkyyyy – ordított fel majd láttam rajta hogy csillogni kezd a szeme és elmosolyodik. - Hogy te már mire nem vagy képes  csakhogy megkapd amit akarsz.. - kerekedtek ki a szemei.

- Hát igen..sok mindenre vagyok képes amit Oppa nem is gondolna.- mondtam nevetve.

- Hmm.. ez kezd érdekessé válni Minky… na de nem lehet.. túl nehéz vagy és nem bírlak el. – mondta kicsit elkomolyodva, majd hirtelen újra mosolyogni kezdett.

- Na de Oppaaaaaa – kezdtem újra bele az aegyo-ba.

- Nem lehet Minky – mondta szelíd hangján.

Erre fogtam magam megráztam a fejem és duzzogva indultam el a hazavezető úton.

- Csak vicceltem … ne durcizz.. gyere inkább és pattanj fel a szexi hátamra. - mondta aranyosan a hátára mutava.

- Öööööhm.. szexiii? – néztem rá furcsán és csak ennyit jött ki a számon.

- Na most akkor jössz vagy nem? - kérdezte azon a menő hangján amivel a csajokat is mindig elszédíti.

- Hát persze.. – mondtam és már ugrottam is fel a hátára.

Lassan gyalogoltunk hazafelé, amikor az egyik pillanatban nem bírtam tovább és rászóltam:

- Hannie Oppa… Gyorsabban… Olyan vagy mint egy csiga.. sőt még a csiga is gyorsabb nálad..- mondtam majd nevetni kezdtem, miközben épp rámutattam egy csigára az út szélén.

- Nem akarok sietni… szeretnék több időt tölteni veled... – mondta majd láttam ahogy egy pici mosoly jelenik meg az arcán. Amint meghallottam szavait amiket kiejtett gyönyörű ajkain azonnal elpirultam.

- Jól megkapaszkodtál Minky?.. nem szeretném hogy leess.. úgyhogy fogj szorosabban. – kérlelte vigyorogva.

- Igenis Oppa – mondtam majd fejemet a feje tetejére helyeztem miközben nyakában még jobban megkapaszkodtam.

Ahogy csodáltam a felhőket észrevettem, hogy az egyik nagyon hasonlít egy kiskutya fejre, amit azonnal el is újságoltam oppa-nak, aki persze azonnal felnézett az égre és így nem látta a lába előtt megjelenő nagy követ.

A kőben azonnal megbotlott és leesett a földre, én pedig pont mellé estem és kicsit be is vertem a fejem. Én hamar felpattantam és eljátszottam, hogy semmi bajom pedig eléggé fájt az esés.

Oppa viszont nem kelt fel azonnal így gyorsan odahajoltam felé és megszólítottam: - Hannie… kelj fel… ez nem vicces. Amikor láttam, hogy nem reagál azonnal pánikba estem.

Behúztam az úttestről az esésnél elrepült táskámat és azonnal kiszedtem belőle a palack vizemet amit aznap nem ittam meg.  Le akartam vele önteni Luhant, de voltam olyan szerencsétlen, hogy nem tudtam kinyitni az üveget. Gyorsan Luhan táskájához szaladtam, hogy majd az ő vizét fogom használni, de mivel neki nem volt így még bajlódtam a palackom kinyitásával.

Amíg elszaladtam Luhan kinyitotta a szemét és csak kuncogott az orra alatt a balgaságomon. De mire visszaértem  mellé újra lehunyta szemeit és tetette hogy még mindig nincs eszméleténél.

Annyira pánikba voltam esve hogy már szinte sírva próbáltam kinyitni a vizes palackomat, ami nagy nehezen egy kis idő elteltével sikerült is, majd a tartalmat Luhanra öntöttem.

- Köhm..köhm..köhm.. Yaaah.. Megakarsz ölni? Most teljesen nedves…- de még mielőtt befejezhette volna  a mondatát az ölébe hullottam és megöleltem.

- Nagyon megijedtem Hannie… annyira féltem, hogy bajod esett… miért nem mondtad hogy nehéz vagyok? - néztem rá szomorúan könnyekkel teli szemeimmel.

- De hát mondtam hogy nehéz vagy Minky…de…. ha megcsókolsz akkor megbocsájtok neked. – mondta az ajkait mutatva egy kaján mosollyal az arcán.

 Azonnal elpirultam majd mivel tudtam, hogy most már teljesen jól van és nincs semmi baja azonnal meglöktem picit a fejét.

- Oppa ne hülyéskedj már velem.. – mondtam a földre nézve, elkerülve ezzel azt hogy tekintetünk találkozzon. Majd kikászálódva az öleléséből oda mentem a táskámhoz és felkaptam a hátamra. Mielőtt elindultam volna haza kinyújtottam rá a nyelvem és ennyit szóltam oda neki: - Sohaaa… - majd elkezdtem szaladni.

Luhan erre mosolyogni kezdett, majd felkapva ő is a táskáját utánam eredt.

Már majdnem a házuknál voltunk amikor  lassan utol ért és hirtelen megragadta a kezem majd magához húzott így véletlenül pont megcsókoltam. Luhan azonnal belemosolygott a csókba önelégülten.

- Ashdasjkgskfhéldkféhgj Luhaaaaaaaan…. – ordítottam utána.

Az ordítást akkor kezdtem el, amikor a csók utáni pillanatban azonnal  elszaladt, majd pár perc után már el is tűnt. Tudtam, hogy hazament hisz már csak pár lépés volt a házukig.

Pár percig még ott maradtam egyedül és ordibáltam mint egy őrült, mivel egyszerűen nem tudtam felfogni a történteket. Hamarosan meguntam és elindultam én is haza, viszont egész végig csak ő járt a fejemben.

- Aiiish Hannie.. teljesen elkábítasz.. úgy érzem lassan teljesen beléd szeretek…vagy talán már beléd is szerettem… ahh.. Oppa halott vagy… holnap úgyis kapni fogsz még ezért... - fejtettem ki gondolataimat fennhangon amikor is láttam hogy egy nénike furcsán néz rám amiért magamban beszélek. Először megijedtem hogy engem figyelt aztán pedig hangosan nevetni kezdtem.

---

---

---

- Na most kapni fogsz a tegnapi miatt – motyogtam magamban hatalmas mosollyal az arcomon miközben épp Luhan egyik kedvenc helyére  tartottam. Tudtam, hogy szünetben mindig ott van az egyetem egyik rejtett helyén.  Azért is volt rejtett a hely, mivel szinte senki nem járt oda rajta kívül, túl lusták voltak a többiek ahhoz, hogy néhány dombon keresztül menjenek.

Amint közeledni kezdtem a helyhez észrevettem, hogy Luhan ott áll az egyik fa alatt, azonban nincs egyedül. Lassan odalopóztam az egyik fűzfa mögé, mert nagyon érdekelt, hogy kivel beszélget és főleg hogy miről. Amint odaértem láttam hogy a lány akivel beszélget nem más mint az ex barátnője, aki megcsalta őt.

- Mit keresel itt? – kérdezte Luhan Jihae-t.

- Oppa nem felejthetnénk el a dolgot és folytathatnánk ott ahol abba hagytuk? – kérdezte a lány.

- Micsoda? Miért? Hisz megcsaltál.. most meg elvárod tőlem, hogy onnan folytassuk ahol abba hagytuk? – kérdezte meglepődve Luhan.

- Láttam tegnap ahogy megcsókolod azt a csúnya lányt tegnap. Nagyon féltékeny lettem és rájöttem, hogy még mindig szeretlek. – mesélte a lány.

-Először is ő nem csúnya.. másodszor pedig köztünk mindennek vége méghozzá miattad. – mondta dühösen.

- Oppa valójában én nem is csaltalak meg téged… csak szerettem volna tudni, hogy mennyire szeretsz engem.. az a fiú csak egy barát.. Ez az igazság.  – hazudta a lány közvetlenül Luhan szemeibe, mivel tudta hogy másképp nem bocsátana meg neki.

- Mi?? Miért nem mondtad el ezt előbb? – kérdezte meglepetten Luhan, majd folytatta:

- Valójában.. én ..csak…arra  használtam őt, hogy féltékennyé tegyelek téged és felfigyelj rám. – magyarázta Luhan.

- Komolyan??? – csillant fel a lány szeme majd azonnal Luhan nyakába ugrott és ajkaira tapadt.

- Szeretlek Oppa – mondta önfeledt örömmel az arcán a lány.

- Én is ….de.. –  de nem tudta Luhan befejezni, mivel zajt halott az egyik fa mögül.

Amint ezt meghallottam könnyeim patakokban kezdtek el folyni arcomon, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy képes volt erre, hogy csak felhasznált és semmit sem gondolt komolyan. Borzasztóan fájt és semmi nem érdekelt attól a perctől fogva csak hogy azonnal eltűnjek onnan.

- Csak felhasznált.. mint egy ócska játékot.. ez kegyetlen…. – fakadtam ki magamból újra bömbölve, majd azonnal futni kezdtem. Egyszerűen csak elakartam tűnni onnan és soha többé nem látni őt. Minél hamarabb el akartam őt és ezt az egészet felejteni.

---

---

---

Azóta a nap óta folyton elkerültem őt, bármikor is akart velem beszélni mindig kitaláltam valami indokot és otthagytam vagy épp elrejtőztem előle. Nem akartam vele beszélni még a pillantását is kerültem.

---

---

---

Egyik este ott hintáztam ahol még régebben együtt töltöttünk sok időt.

 Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet odamenni mert előtörnek az emlékek, de életem egyik legfontosabb helyszíne volt. A sok emlék odakötött és szerettem a szabadidőmet ott tölteni.

- Ahh Luhan… annyira nem akarlak elkerülni .. annyira nehéz…. – motyogtam halkan, majd újra könnyek lepték el az arcomat már csak ha rá gondoltam.

- Akkor miért próbálsz meg elfutni előlem? – szólalt meg hirtelen Luhan a hátam mögött. Azonnal felálltam a hintából, arcomat eltakartam a hajammal és elindultam hazafelé egy szó nélkül.

Luhan azonban most nem akart ilyen könnyeden elengedni, így amint elindultam volna azonnal megragadta a kezemet. Nem akartam vele beszélni ezért kirántottam kezemet keze közül majd elindultam.

- Mond el miért csinálod ezt… fáj ahogy viselkedsz – mondta szomorú hangon Luhan.

- Mert minden hazugság…  ugye? Minden!! – ordítottam. - A szavaid.. a kedvességed.. a csókod. Ez mind hazugság! Túl naiv vagyok hogy hittem neked és belementem a tervedbe. – mondtam  szomorú nevetéssel az arcomon.

- Neeem… nem hazugság – győzködött Luhan erőteljes hangján.

- De igen…. Azt hiszed nem hallottam amikor Jihae-vel beszélgettél pár napja? Te csak felhasználtál, hogy féltékennyé tedd őt. Én semmit sem számítok….Hasznos barát ugye? – nevettem újra az elkeseredettségtől hulló könnyeim között.

- Először igen… így volt… de miután egyre több időt töltöttem veled… Én.. – mondta de megakadt a szava. 

- Elég!! Hagyd abba.. Semmit sem akarok hallani. Én… – de nem tudtam befejezni mert azonnal egy csókba húzott. Megpróbáltam ellökni magamtól de sokkal erősebb volt mint én és nem akart elengedni.

Hirtelen azonban elengedett és csak nézett csillogó szemeivel rám, aztán pedig megszólalt:

- Szeretlek Minkyung – mondta Luhan és végig tartotta a szem kontaktust.

Nem akartam elhinni amit mond és csak ráztam a fejem, hogy nem ez nem lehet igaz, majd azonnal reagáltam.

- Ne hazudj nekem …. Már hányok a sok hazugságtól... - mondtam könnyeimtől fuldokolva.

- Komolyan mondom... teljes szívemből szeretlek.. és nem akarlak elveszíteni Minkyung... kérlek Minky - folytatta tovább Luhan akinek  apró könnycseppek jelentek meg az arcán.  Gyengesége azonnal úrrá lett rajta és térdre esve potyogtak a könnyei.

- Pabo… pabo… miért is kellett beléd szeretnem? – szólaltam meg miközben fejem kezdtem el ütögetni.

- Szóval… te is szeretsz? – kérdezte Luhan reményteli arccal fejét felemelve a földről.

Mivel megszólalni nem tudtam, így csak bólintottam a fejemmel, mire Luhan annyira boldog lett, hogy azonnal felpattant a földről és átölelt.

- Soha többé nem hagyom hogy miattam sírj... Megígérem – mondta majd megpuszilta a homlokomat és letörölte a könnyeimet.

- Szóval akkor mi most randizni fogunk? - kérdeztem ártatlan arccal, mire ő nevetni kezdett.

- Miért nevetsz? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Pabo Minky.. hát persze, hisz hivatalosan is együtt vagyunk.. – mondta mosolyogva.

- De.. de.. Jihae? – kérdeztem érdeklődve.

- Mi soha nem békültünk ki.. mivel miután elmondtam neki, hogy mit is érzek irántad már nem érdekelt hogy mi van vele. – mesélte.

---

---

---

 “Én is..de..”

Miután elhagytam a rejtek helyemet ahol kihallgattam Luhant és Jihae-t elfutottam, ők azonban folytatták a beszélgetést. Ekkor mesélte el Luhan a valódi érzéseit.

- Jihae mi nem lehetünk újra együtt úgy mint régen mivel  én beleszerettem Minkyung-ba.  Már rég nem arról szól, hogy színészkedünk, ezek már valódi érzések. Miután mi szakítottunk pár hete ő volt az aki végig mellettem volt és beterítette azt az űrt amit miattad éreztem. Minden nap egyre jobban megismertem a valódi énjét és egyre jobban kezdtem megkedvelni, mára pedig fülig szerelmes vagyok. Szóval sajnálom.. de nem lehetünk újra együtt. Menj és keresd meg az új barátodat azaz játékszeredet és felejts el engem. - mondta Luhan egy gúnyos mosoly kíséretében, majd otthagyta a mérges Jihae-t.

- Yaaaah Luhan… gyere vissza…. Ezt nem hiszem el… ezt nem teheted… - ordibálta utána Jihae.

---

---

---

- Aigoo Oppa.. és ezt miért nem mondtad eddig el? – néztem csodálkozva rá.

- Hát mert nem álltál velem szóba Minky… bárhol kerestelek nem találtalak.. amikor meg beszélni akartam veled elmenekültél előlem. – mondta.

- Hát igen ez igaz… - mondtam majd nevetni kezdtem.

Látva, hogy végre nevetek ő is nevetni kezdett majd szorosan átölelt és újra megszólalt.

- Annyira hiányoztál Minky… édes Minkym… - mondta majd egyre szorosabban ölelt.

- Aigooo oppa.. ez már fáj.. – mondtam felsikítva, mire ő azonnal elengedett.

- Ne haragudj.. kiengesztellek… - mondta majd egy huncut mosoly jelent meg az arcán.

- Csukd be a szemed egy kicsit – mondta.

Azonnal engedelmeskedtem Luhannak és megtettem amire kért. Lassan hozzám hajolt és megpuszilta a homlokomat, majd az orromat, amire azonnal kinyitottam a szemem. Ahogy a gyönyörű barna szemeibe néztem azonnal elpirultam de nem volt időm gondolkodni vagy megszólalni mert azonnal megcsókolt. Azonban ez a csók az előzőeknél is forróbb és szenvedélyesebb volt. Éreztem hogy valóban többet érez irántam és ettől én is újra fantasztikusan éreztem magam.

A csókot megszakítva Luhan újabb ötlettel állt elő.

- Van egy ötletem.. – szólalt meg izgatottan.

- Na nem Oppa.. elég volt az ötleteidből.. azt inkább bízd ezentúl rám – mondtam elkomolyodva.

- Na de ez most tényleg jó ötlet…figyelj Minky… nem lenne kedved most megtartani az első randinkat? – kérdezte érdeklődően.

- Hát…Oppa.. nem is tudom – mondtam kicsit becsapva őt a hanglejtésemmel.

- Mi a baj? Máris meggondoltad magad? – kérdezte ijedten.

- Valójában csak azt akartam kérdezni, hogy…. – azonban megint nem hagyta hogy befejezzem, mivel valahonnan rájött, hogy mit is akarok.

- Várj… hadd találjam ki. - mondta majd mosolyogni kezdett..

- Öhmm..Hát oké Hannie.. – mondtam beleegyezően kíváncsian várva hogy valóban kitalálja-e a vágyamat.

Luhan hirtelen hátat fordított nekem lehajolt és csak annyit mondott: - Na pattanj fel Minky.

Azonnal hozzábújtam és hátulról átöleltem majd nevetni kezdtem.

- Honnan tudtad hogy ezt akarom? – kérdeztem teljes boldogsággal.

- Onnan hogy én is ezt akartam.. csak hát melletted nehéz megszólalni kis locsi-fecsi. – mondta nevetve.

- Na megállj Oppa.. mert most meglovagollak. – csúszott ki hirtelen a számon, mire Luhan szemei elkerekedtek. - Jajj Hannie.. te perverz Oppa… tudod hogy nem úgy gondoltam. – mondtam nevetve, majd felugrottam Luhan hátára és végre valahára elindultunk, de mint eddig most is borzasztóan lassú tempóban mentünk.

- Oppa.. még mindig túl lassú vagy. Semmit sem fejlődtél. – mondtam.

- Hát mert nem volt kivel gyakorolnom… Na de ne aggódj Minky mert azonnal turbóra kapcsolok - mondta nevetve.

- Váááá Oppaaa… - mondtam majd egy puszit nyomtam a nyakára és odasúgtam neki: - Azért óvatosan mert nem akarom, hogy bajod essen, főleg hogy nehéz vagyok.

- Rendben édes. Vigyázok..amúgy meg nem is vagy nehéz.. csak füllentettem.. na de kapaszkodj mert azonnal megmutatom, hogy milyen az amikor Luhan turbó fokozatra vált. – mondta teljesen elkomolyodva. A következő pillanatban azonnal erőre kapott és turbó fokozatra kapcsolva ott hagytuk a kis parkot.

Hamar kifáradtunk hisz turbó Luhannak csak a szája volt nagy, bár azért elég jól bírta az egyik kis dombig. Felmentünk a domb tetejére és lefeküdtünk a puha fűbe ami csak úgy ropogott alattunk, majd az egyik pillanatban megszólalt:

- Minky?

- Igen Hannie?

- Nagyon szeretlek és örülök, hogy végre a barátnőm vagy. – mondta.

- Hannie… de hisz nem is vagyok a barátnőd – mondtam nevetve. Erre odafordult hozzám és  egy forró csókot lehelt ajkaimra.  Majd újra megszólalt.

- Igazad van drágám mert nem a barátnőm vagy a mai naptól hanem a szerelmem. - mondta gyönyörű mosollyal az arcán miközben szemei épp annyira csillogtak mint az égen a csillagok. A gyönyörű látványra rátett még egy lapáttal amikor beharapta az alsó ajkát, kifejezve ezzel a vágyat amit érez irántam.

Ahogy meghallottam mit is mond újra elpirultam majd egy forró csókba húztam.

A csók után visszafeküdt mellém és együtt kémleltük az égen megjelent csillagképeket.

Az este további részét ott töltöttük és végig beszélgettünk. Ez volt az első randink és egyben életem legjobb és legszebb estéje mivel azzal tölthettem akit a legjobban szeretek, ráadásul egy  párt alkotva vele.