Trap [Kai - Taemin]

Ajánlatos ezt hallgatni közben:

Egész életemben a tánc volt a mindenem, mondhatni az egész életemet ez jelképezte.

Az emberek között mindig kívülállónak, néhol furcsának, kirekesztettnek éreztem magam, de sohasem boldognak.

Igazán boldog csak akkor voltam amikor elmerülhettem a tánc rejtelmeinek szépségében.

Az egyetlen dolog amikor valóban éreztem hogy élek és boldog voltam, ezt biztosította nekem a tánc.

Azonban amióta megismertem őt az életem teljesen megváltozott.

Másoknak egy átlagos hétköznapi fiú, azonban nekem az életet jelenti, ő Kim Jongin.

Az életem részévé vált és úgy érzem sokkal fontosabb lett mint a tánc.

Az hogy közös a szenvedélyünk csak még szorosabbá fűzte a köztünk lévő köteléket, amiből kialakult ez a le írhatatlan vágy, ami mára már sokkal több mint egy hétköznapi szerelem.

Ő az életem értelme a tánc mellett és nem akarom őt elveszíteni, azonban érzem hogy ez az egész túl álomszerű. Az álmokból pedig mindig felébredünk.

- Kicsim valami baj van? – nézett rám gyönyörű csillogó szemeivel abba hagyva egy pillanatra a táncot.

- Nem.. dehogyis.. csak elgondolkoztam.

- És mégis min? – csúszott le mellém a padlóra, majd egy apró mosoly kíséretében kezét combomra helyezte.

- Hát csak hogy milyen fontos vagy te nekem.. és a tánc.. és te... és a tánc..– halkult el egyre a hangom.

- Ezt nem értem. – rázta meg kicsit a fejét.

- Hát tudod ez az egész és hogy én milyen fontos lehetek neked? – néztem rá teljesen kétségbeesett arccal.

- Kicsim. Kezdesz megijeszteni.. miket beszélsz itt össze? Tudod hogy te vagy nekem a  legfontosabb.

Bármit megtennék érted, de ezt te is tudod!! – bújt közelebb majd egy ölelésbe húzott.

Ahogy megéreztem forró testét és szívének gyors ütemű lüktetését rájöttem hogy miért is vagyunk mi együtt.

- Jó lenne ha próbálnánk még ma mert mindjárt itt verseny. És ugye nyerni akarunk? – mosolyodott el.

- Igen – bólintottam magabiztosan.

- Nem hallottam!! – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Igen igen.. persze hogy nyerni akarunk. – pattantam fel a földről és már indítottam is el a zenét.

Minden tökéletesen ment, a koreográfiánk egyszerűen lenyűgöző volt.

A kettőnk stílusa egybeforrt a táncteremben és egy új dolog született, amit a miénknek tudhattunk.

Tánc közben még jobban éreztem azt, hogy ő az az ember aki nekem lett teremtve, hogy ő ilyenkor csakis az enyém és hogy soha nem válhatunk el. Végre tartoztam valakihez.

Az emelések, a forgások, a spiccek teljesen egyedivé tették a koreográfiánkat és sikeresen összetudtuk állítani az eddigi legjobb táncunkat.

Bár az egész csak az ösztöndíj miatt kezdődött mára már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

Már rég nem csak az volt a fontos, hogy megnyerjük az ösztöndíjat és ezáltal együtt tanulhassunk a legkitűnőbb zene művészeti főiskolán, egyszerűen azt akartam hogy mindvégig együtt legyünk és soha ne veszítsem őt el.

- Mi a helyzet fiatalok? Hogy megy a koreográfiátok? – sétált be a próba terem ajtaján Taemin egy zacskó vizes palackkal a kezében és hatalmas mosollyal az arcán.

- Te már megint itt vagy? - kérdeztem picit gúnyosan, de csak azért mert tudtam hogy az ő koreográfiájuk a táncpartnerével legalább olyan jó mint a miénk.

- Bizony ám, itt vagyok. Méghozzá azért hogy a hölgynek hozzak egy finom epres üdítőt. - mondta széles  mosollyal az arcán.

- Haver állj le.. ne udvarolj a barátnőmnek már ezerszer megmondtam.. – pattant fel Jongin, majd elkapta Taemint a hátánál fogva és kilökte a kezéből a palackokat.

- Ejj Kai.. megint nem bírsz magaddal.. tele vagy energiával – motyogta Jongin szorítása közepette Taemin.

- Ugyan már egyszerűen te vagy túl gyenge. – nevetett fel Kai majd szorosabban kezdte szorítani Taemint.

- Gyenge? Jó vicc.. csak nem akarom hogy lesérülj így a verseny előtt 1 héttel. – nevetett fel az idősebbik fiú majd kibújt barátjának karjai közül.

-Áh.. ez jó indok.. bár akkor is gyenge vagy. – kapta fel a földről az előbb leesett egyik palackot Kai majd Taeminhez vágta.

- Kösz haver.. épp megszomjaztam. Na de nem kellene menned lezuhanyozni? Eléggé leizzadtál. – fintorgott Taemin.

- Jól megizzasztottad ezt a kis táncost. – nézett rám mosolyogva miközben közelebb lépett Kaihoz majd megborzolta a haját.

- Kis táncos? Hallod te mit beszélsz? – nevetett Jongin. Viszont az igaz hogy ideje zuhanyozni mennem. – mondta majd lépett is a fürdőszoba felé.

- Aztán eszedbe se jusson udvarolni amíg nem vagyok itt - szólt vissza az ajtóból teljes komolysággal Taeminre nézve.

- Nyugi már haver, hisz tudod hogy ami az enyém az a tiéd is, és fordítva.. – nevetett fel az idősebbik fiú.

- Micsoda? – kerekedett el a szemem.

- Nyugi csak vicceltem. Csak húzni akarom. De amúgy nem ezért jöttem, hanem mert beszélnem kell veled. – komolyodott el.

- Úristen Taemin megijesztesz.. mi a baj?

- A versenyről van szó.. amit még a múltkor felvetettem az sajnos bekövetkezett. – ejtette ki ajkain hatalmas sóhajok közepette a szavakat.

- Kérlek mondd hogy nem! Mondd hogy nem igaz!!

- De igen.. sajnos igaz.. kettőtök közül csak az egyik juthat be a főiskolára. Minden párból egyetlen ember juthat tovább, az akit a közönség és a zsűri is jobbnak talál. Mivel csak öt szabad hely van kiadó ezért még nagyobb a versengés. Számtalan versenytáncos és jobbnál jobb akrobata táncosok vannak a versenyzők között, ezért nagyon oda kell tennetek magatokat. Még én is félek, holott tudod, hogy nem vagyok kispályás. De egyszerűen itt a legjobbak vannak. Nagyon nagy tehetség, érzelmek, jó koreográfia és megfelelő előadásmód kell ahhoz, hogy lenyűgözzétek a zsűrit, de legfőképpen a közönséget. Nem nyerhettek mindketten, hisz ha mindketten jók vagytok akkor már eleve nincs esélye egyikőtöknek sem hogy bejusson. Ezt a zsűri hatalmi játszmaként szervezi, mindig csak egy valaki nyerhet, sohasem kettő.

Ezért még a verseny előtt el kell döntened, hogy mi a fontosabb. – szaporázta a szót Taemin, félve attól hogy Jongin bármelyik percben kiléphet a fürdőszoba ajtaján.

- De.. de.. – akadt el a szavam. Az álmunk, a vágyunk.. az hogy együtt leszünk, hogy... – azonban nem tudtam befejezni mert Jongin megjelent az ajtóban.

- Figyelj!! Féltelek, de őt is. Egyikőtöket sem akarom elveszíteni. Tudom mennyire akarjátok. Te döntesz. – súgta fülembe Taemin.

- Na mi a helyzet? Mit sugdolóztok itt? Hmm?.. Ugye nem próbálkozott? - bújt hozzám szerelmem.

Arcom belefúrtam jó illatú nyakába, majd egy puszit nyomtam kívánatos ajkaira.

- Nem nem próbálkoztam – vetett oda egy gúnyos pillantást barátjára, majd az ajtó felé vette az irányt.

- Hova mész? – kiáltott barátja után Jongin.

 -Most már mennem kell, csak benéztem hogy mit csináltok. Már csak pár nap és verseny, úgyhogy hagylak titeket próbálni. – nevetett Taemin és már lépett is ki az ajtón.

Miután elment napokon keresztül azon rágódtam, hogyan is tudnám eldönteni mit akarok.

Egész életemben arra vágytam hogy bekerüljek erre a főiskolára és ott tanulhassak táncot, viszont Jongin sokkal fontosabb lett.  

Bár a táncnak köszönhettem, hogy megismertem őt, mégsem tudtam kijelenteni, hogy a táncot választom.

Tudtam, hogy ha a táncot választom azzal elveszítem Jongint, hisz bekerülhetek álmaim főiskolájára, viszont azzal az ő álmait tépem szét, ha viszont Jongint választom akkor az én álmaimnak vetek véget és vissza kell utaznom Európába.

Bele sem mertem gondolni az események leforgásába, egyszerűen próbáltam a koreográfiára és Jonginra figyelni. Minden percet ki akartam élvezni amit vele töltök, hisz tudtam hogy ezek életem utolsó napjai, percei amiket vele töltök el.

A szenvedés és a boldogság kettős érzése amit éreztem miközben vele táncoltam, teljesen elkábított.

Órákon keresztül csak táncoltam vele kizárva ezzel a világot és a benne lévő fájdalmat.

Bármennyire is próbáltam leplezni a dolgot, tudtam hogy érzi rajtam hogy valami nincs rendben.

A mozdulataimon is észre lehetett venni, hogy valami megváltozott.

- Kicsim.. valami baj van? – kérdezte aggódva.

- Nem nincs. – hajtottam le fejem, hisz nem mertem a szemébe nézni. Féltem hogyha ránézek mindent kiolvas a szememből.

- Ne hazudj kérlek – emelte fel tekintetemet a földről. Látom hogy valami bánt. Kérlek mondd el! Húsz perc és mi jövünk. Nem szeretném, hogy kényelmetlenül érezd magad a színpadon. Azt akarom hogy minden tökéletes legyen. Hogy valóra váljon az álmod, az álmom, a közös álmunk.

Szavai hallatán erősödött meg bennem igazán az érzés amit eddig próbáltam elfojtani és ekkor jöttem rá hogy mit is kell tennem.

Tudtam hogy emiatt örökké utálni fog, és hogy elveszítem miatta, de ezt éreztem helyesnek és tudtam hogy ezt kell tennem.

Ahogy fel léptünk a színpadra a több száz fős közönség szinte áhítattal várta hogy mit fogunk bemutatni nekik, amitől még jobban erőre kaptam és elhatároztam hogy márpedig akkor is az lesz amit én akarok és ezen még az eszem sem változtathat.

Az előadásunk terv szerint haladt, minden a legtökéletesebben ment, egészen addig amíg el nem jött az én szólom ideje. Az volt az a pont amikor minden megváltozott, hisz azt tettem amit a legjobbnak véltem.

A közönség élvezte az előadásunkat, a zsűri pedig tanácskozott, majd pontozott.

Az egyetlen ember aki rettenetesen csalódott és dühös volt az épp ő, Jongin volt.

Ahogy lementünk a színpadról azonnal nekem is esett.

- Hogy tehetted ezt? – kérdezte szinte már üvöltve.

- Sajnálom. Nem tehettem mást. Nem nyerhetünk mind a ketten. Nagyon sajnálom. – záporoztak a könnyeim majd teljes kétségbeesésemben elszaladtam.

Taemin és a párja került következőnek sorra.

Ahogy  azt mindenki remélte és tudta Taemin fantasztikusan csodálatos volt. Utánuk is jobbnál jobb párok léptek fel, de senki sem volt hasonló hozzánk.

Mivel nem mertem Jongin közelébe menni, ezért a terem legvégéből, az ajtó mellől néztem az eredményhirdetést és bíztam benne hogy amit tettem nem volt hiába.

A főiskola rektora lépett a színpadra miközben a közönség feszülten figyelte a versenyzők arckifejezéseit.

Majd hirtelen amikor megjelent a verseny eredménye egy borítékban, síri csend lett a teremben.

Látva hogy Jongin ott áll a tömegben és feszülten várja az eredményt, egyre biztosabb kezdtem magamban lenni.

Valamiért tudtam hogy amit tettem az helyes volt még akkor is ha ezzel megbántottam és elveszítettem azt az embert, akit a legjobban szerettem életemben.

Ahogy a rektor kivette a kis papírfecnit a borítékból, egyre idegesebb lettem, szívem pedig megállíthatatlanul kalapált.

Majd végre eljött az idő és a hatalmas bejelentés:

És a 2013-as Zenei Akadémia új növendékei:  Yoon Bora, Kim Rebekah, Lee Taemin, No Minwoo és KIM JONGIN!

Meghallva az eredményt, a neveket és a felhőtlen tapsvihart, tudtam hogy helyesen cselekedtem.

Hogy a szándékosan elrontott szóló táncom megtette a hatását.

Az utolsó dolog amit még megtettem mielőtt elindultam volna összepakolni a bőröndömet, hogy hazautazzak Európába, az volt hogy megkértem az egyik ott dolgozó embert, hogy vigyen el Jonginnak egy aprócska lapot, melyen ennyi állt:

“Bár megbocsájtani sosem fogsz, de talán egyszer megértesz majd.

Mindennél jobban szeretlek. A táncnál is jobban. Éld meg az álmunkat és soha ne add fel.  Szeretlek.        

 _______”

7 Minutes in Heaven [EXO K ~ Sehun]

Ajánlatos ezt hallgatni ^_^

Ma van a szülinapod és ahogy azt sejtetted a bátyád szülinapi bulit rendezett neked.

Bár soha nem volt a legjobb a szervezkedésben, most mégis nagyon kitett magáért és még sikerült is meglepnie.

Igaz hogy a barátaid közül nem sok embert hívott meg, mégis a legfontosabbak ott voltak.

A buli közepén az egyik barátnőd hirtelen kitalálta, hogy nagyon jó ötlet lenne ha játszanátok egy “7 perc a Mennyben”-t, hisz akkor biztosan közelebb kerülhetne a bátyádhoz.

Azok akik ismerték a játékot hamar ismertették a szabályokat és mindent amit tudni kell és lehet csinálni abban a 7 percben, amíg össze vagy zárva egy másik emberrel.

Mivel te még sohasem játszottál ilyet ezért ahogy elkezdődött a játék azonnal pánikba estél.

Féltél attól hogy olyannal kerülnél egy légtérbe akivel még véletlenül sem szeretnél.

A bátyádat egyenesen kizártad a listáról, hisz ő szóba sem jöhetett még akkor sem ha a sors úgy akarja. De akitől a legjobban féltél, hogy párba kerülsz az a bátyád egyik barátja, Sehun volt.

Mindenki sorban betett egy személyes tárgyat a kiválasztott sapkába, majd mindannyian leültetek a kanapé elé és elővettetek egy üveget.

Az üveg a szokásostól eltérően most nem az iváshoz kellett, hanem a játék első feléhez.

Az egyik helyes srác azonnal meg is ragadta és épphogy mindenki leült máris lendült az üveg a szoba közepén, majd egyre lassabban pörgött, s végül megállt feléd mutatva.

Érezted hogy ez nem jelent jót és hogy még csak most fog jönni a neheze.

Felálltál majd a sapka felé vetted az irányt, miközben bátyád végig cukkolt, hisz látta rajtad hogy mennyire meg vagy szeppenve.

Amikor megláttad, hogy bátyád nagyon mosolyog próbáltad magad még erősebbnek és erélyesebbnek mutatni ezért egy határozott mozdulattal az első tárgyat ami a kezedbe került kirántottad a sapkából.

Egy karkötő volt a kezedben amire az volt írva: “We are one”.

- Kié ez a karkötő? – kérdezted picit elcsuklott hangon.

Hirtelen páran sugdolózni kezdtek körülötted, míg mások mosolyogtak, te pedig bambán egy helyben állva kezdted egyre furcsábban érezni magad.

- Na szóval kié ez a karkötő? – tetted fel újra a kérdést, mire az az ember akire végképp nem számítottál és akit szerettél volna elkerülni előrelépett a tömegből és megszólalt: - Az enyém.

- Ohh a fenébe.. – csúszott ki a szádon, mire mindenki meglepetten nézett, a barátnőid pedig a háttérben kuncogtak az egészen.

- Ha ennyire zavar hogy azt húztad ki ami hozzám tartozik, akkor akár vissza is teheted. – szólalt meg kicsit ingerülten Sehun.

- Nem nincs ilyen lehetőség!! Kihúztad úgyhogy  most már ő lesz a párod és kész. –  ordított fel bátyád barátnője.

- Ne álldogáljatok már itt, hisz csak 7 percetek van – szólalt meg a barátnőd és már tolt is téged az ajtóhoz.

- Na még mielőtt belépnétek, meg se forduljon a fejetekben hogy olyat csináljatok ami hosszú órákig tartana, mert nincs kedvünk várni rátok, ez csak 7 perc szóval jól osszátok be. – osztotta ki nektek az utolsó utasításokat is bátyád barátnője.

- Igen értem.. 7 perc… de én amúgy sem… mi nem.. – de már nem tudtad befejezni mert be is löktek az ajtón a szekrénybe ahol Sehun már türelmetlenül álldogált.

Az ajtón azonnal kattant a zár, a kulcsot pedig sikeresen kikapta a bátyád barátnője kezéből.

Ahogy beestél az ajtón sikeresen Sehun karjaiban landoltál, hisz a szekrény amiben voltatok még egy személynek is kicsi lett volna.  Amint észbe kaptál egyből levetted kezeidet a mellkasáról és mentegetőzni kezdtél:

- Ne haragudj, nem akartam rád esni.. csak elég kicsi itt a hely.

- Oké elnézem de csak mert szülinapod van.

- Amúgy..miért vagy ilyen félénk a közelemben?... talán utálsz? Azért vagy ilyen távolságtartó ..hmmm? Tettem valamit amire nem emlékszem és megbántottalak vele? – záporoztak a kérdései feléd, miközben fejét kezdte el vakarni zavarában.

- Aniyo… Csak te vagy a bátyám legjobb ba…. – azonban nem tudtad befejezni a mondandódat mivel egy apró csókot lehelt ajkaidra, majd próbálta elrejteni  hatalmas vigyorát.

- Mianhae..  és más egyéb nincs? – kérdezte komoly tekintetével meredve rád.

- El kell ismerjem hogy nincs… de.. hogy őszinte legyek…

- Sőt .. én kérem hogy őszinte légy – szólalt meg mondanivalód közepette majd két kezét a tested mellé szegezte.

- Hát szóval.. néhány hónapja vagy hete .. már nemtudom..oda voltam érted.. tudod amikor együtt voltunk a… VÁRJUNK CSAK!! Te az előbb megcsókoltál? – kérdezted teljesen zavartan egy kisebb fázis késés után.

- Most komolyan szórakozol velem? - kérdezte sértődötten. Hisz ez egy perce történt! ! Vagy tényleg ennyire lényegtelen volt?

- Aniyo… azaz.. az nem csók volt.. vagyis nem olyan mint amilyet gondoltam hogy adsz egy lánynak.

Teljesen ledermedt a válaszod hallatán, majd egy pillanat alatt a sértődött durcás arcát egy hatalmas kéjes vigyor váltotta fel. Hosszasan a szemeidbe nézett majd hirtelen neki nyomott a szekrény oldalának, lábaidat dereka köré fonta és egy hatalmas csókba húzott.

Ez az csók már pont olyan volt amilyenre számítottál és remélted hogy egyszer a részese lehetsz.

A kéjtől egy apró nyögés hagyta el a szádat, amitől ő csak még jobban beindult.

Egy pillanat alatt bebújtatta kezét a pólód alá és hátadat kezdte el cirógatni, miközben te épp a nyakát szorítottad egyre jobban.

Mindig is oda voltál érte és magadnak akartad, de tudtad hogy ez soha nem lehet így, hisz a bátyád megölne téged is és őt is ha kiderülne hogy köztetek van, volt vagy lesz valami.

Kezével már a melltartód kapcsánál játszadozott, miközben te az ingét gomboltad ki, majd lágy érintéseddel végig szaladtál jól kidolgozott has izmán.

- Akarod hogy elmondjak egy titkot? – kérdezte mosolyogva majd beharapta az alsó ajkát.

Szólni sem mertél nehogy elrontsd ezt az egészet, ezért csak a fejeddel biccentettél, ezzel a tudtára adva a választ a kérdésére, mire ő folytatni kezdte.

A nyakadhoz bújt és megpuszilta finom illatú bőrödet, majd a füledbe súgta:  - Tetszel.. túlságosan is.. de ha bátyád megtudná akkor biztosan eltiltana tőled… azt pedig nem akarom.

- És ki mondta hogy meg kell tudnia? – kérdeztél vissza meglepetten, hatalmas örömmel az arcodon .

Hirtelen elengedte a derekad és egy mély sóhaj kíséretében visszahúzta magára az ingét.

Nem tudtad mire vélni a dolgot, de érezted, hogy egy világ dől össze benned és hogy ez a pár perc menny hirtelen a pokollá változik.

- Rendben, akkor ezt folytatjuk később – mondta majd egy utolsó nagy szenvedélyes csókot hagyott az ajkaidon. - Ahh és mielőtt még… Boldog Születésnapot!

A szűkös térnek köszönhetően és annak hogy az idő lejárt az ajtó hirtelen kinyílt, te pedig a földön találtad magad, Sehun pedig rajtad.

A szobában mindenki nevetve állt egyedül a bátyád volt az aki azonnal lekapta rólad barátját és megkérdezte:

- Mit csináltatok ti odabent?

- Semmit – mondtátok szinte ugyanabban a pillanatban.

- Tudjátok csak 7 perc a mennyben – mondtad mosolyogva.

- Igen a Mennyben – sóhajtott egyet Sehun, majd amikor már bátyád nem nézett oda rád kacsintott.