Trap [Kai - Taemin]

Ajánlatos ezt hallgatni közben:

Egész életemben a tánc volt a mindenem, mondhatni az egész életemet ez jelképezte.

Az emberek között mindig kívülállónak, néhol furcsának, kirekesztettnek éreztem magam, de sohasem boldognak.

Igazán boldog csak akkor voltam amikor elmerülhettem a tánc rejtelmeinek szépségében.

Az egyetlen dolog amikor valóban éreztem hogy élek és boldog voltam, ezt biztosította nekem a tánc.

Azonban amióta megismertem őt az életem teljesen megváltozott.

Másoknak egy átlagos hétköznapi fiú, azonban nekem az életet jelenti, ő Kim Jongin.

Az életem részévé vált és úgy érzem sokkal fontosabb lett mint a tánc.

Az hogy közös a szenvedélyünk csak még szorosabbá fűzte a köztünk lévő köteléket, amiből kialakult ez a le írhatatlan vágy, ami mára már sokkal több mint egy hétköznapi szerelem.

Ő az életem értelme a tánc mellett és nem akarom őt elveszíteni, azonban érzem hogy ez az egész túl álomszerű. Az álmokból pedig mindig felébredünk.

- Kicsim valami baj van? – nézett rám gyönyörű csillogó szemeivel abba hagyva egy pillanatra a táncot.

- Nem.. dehogyis.. csak elgondolkoztam.

- És mégis min? – csúszott le mellém a padlóra, majd egy apró mosoly kíséretében kezét combomra helyezte.

- Hát csak hogy milyen fontos vagy te nekem.. és a tánc.. és te... és a tánc..– halkult el egyre a hangom.

- Ezt nem értem. – rázta meg kicsit a fejét.

- Hát tudod ez az egész és hogy én milyen fontos lehetek neked? – néztem rá teljesen kétségbeesett arccal.

- Kicsim. Kezdesz megijeszteni.. miket beszélsz itt össze? Tudod hogy te vagy nekem a  legfontosabb.

Bármit megtennék érted, de ezt te is tudod!! – bújt közelebb majd egy ölelésbe húzott.

Ahogy megéreztem forró testét és szívének gyors ütemű lüktetését rájöttem hogy miért is vagyunk mi együtt.

- Jó lenne ha próbálnánk még ma mert mindjárt itt verseny. És ugye nyerni akarunk? – mosolyodott el.

- Igen – bólintottam magabiztosan.

- Nem hallottam!! – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Igen igen.. persze hogy nyerni akarunk. – pattantam fel a földről és már indítottam is el a zenét.

Minden tökéletesen ment, a koreográfiánk egyszerűen lenyűgöző volt.

A kettőnk stílusa egybeforrt a táncteremben és egy új dolog született, amit a miénknek tudhattunk.

Tánc közben még jobban éreztem azt, hogy ő az az ember aki nekem lett teremtve, hogy ő ilyenkor csakis az enyém és hogy soha nem válhatunk el. Végre tartoztam valakihez.

Az emelések, a forgások, a spiccek teljesen egyedivé tették a koreográfiánkat és sikeresen összetudtuk állítani az eddigi legjobb táncunkat.

Bár az egész csak az ösztöndíj miatt kezdődött mára már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

Már rég nem csak az volt a fontos, hogy megnyerjük az ösztöndíjat és ezáltal együtt tanulhassunk a legkitűnőbb zene művészeti főiskolán, egyszerűen azt akartam hogy mindvégig együtt legyünk és soha ne veszítsem őt el.

- Mi a helyzet fiatalok? Hogy megy a koreográfiátok? – sétált be a próba terem ajtaján Taemin egy zacskó vizes palackkal a kezében és hatalmas mosollyal az arcán.

- Te már megint itt vagy? - kérdeztem picit gúnyosan, de csak azért mert tudtam hogy az ő koreográfiájuk a táncpartnerével legalább olyan jó mint a miénk.

- Bizony ám, itt vagyok. Méghozzá azért hogy a hölgynek hozzak egy finom epres üdítőt. - mondta széles  mosollyal az arcán.

- Haver állj le.. ne udvarolj a barátnőmnek már ezerszer megmondtam.. – pattant fel Jongin, majd elkapta Taemint a hátánál fogva és kilökte a kezéből a palackokat.

- Ejj Kai.. megint nem bírsz magaddal.. tele vagy energiával – motyogta Jongin szorítása közepette Taemin.

- Ugyan már egyszerűen te vagy túl gyenge. – nevetett fel Kai majd szorosabban kezdte szorítani Taemint.

- Gyenge? Jó vicc.. csak nem akarom hogy lesérülj így a verseny előtt 1 héttel. – nevetett fel az idősebbik fiú majd kibújt barátjának karjai közül.

-Áh.. ez jó indok.. bár akkor is gyenge vagy. – kapta fel a földről az előbb leesett egyik palackot Kai majd Taeminhez vágta.

- Kösz haver.. épp megszomjaztam. Na de nem kellene menned lezuhanyozni? Eléggé leizzadtál. – fintorgott Taemin.

- Jól megizzasztottad ezt a kis táncost. – nézett rám mosolyogva miközben közelebb lépett Kaihoz majd megborzolta a haját.

- Kis táncos? Hallod te mit beszélsz? – nevetett Jongin. Viszont az igaz hogy ideje zuhanyozni mennem. – mondta majd lépett is a fürdőszoba felé.

- Aztán eszedbe se jusson udvarolni amíg nem vagyok itt - szólt vissza az ajtóból teljes komolysággal Taeminre nézve.

- Nyugi már haver, hisz tudod hogy ami az enyém az a tiéd is, és fordítva.. – nevetett fel az idősebbik fiú.

- Micsoda? – kerekedett el a szemem.

- Nyugi csak vicceltem. Csak húzni akarom. De amúgy nem ezért jöttem, hanem mert beszélnem kell veled. – komolyodott el.

- Úristen Taemin megijesztesz.. mi a baj?

- A versenyről van szó.. amit még a múltkor felvetettem az sajnos bekövetkezett. – ejtette ki ajkain hatalmas sóhajok közepette a szavakat.

- Kérlek mondd hogy nem! Mondd hogy nem igaz!!

- De igen.. sajnos igaz.. kettőtök közül csak az egyik juthat be a főiskolára. Minden párból egyetlen ember juthat tovább, az akit a közönség és a zsűri is jobbnak talál. Mivel csak öt szabad hely van kiadó ezért még nagyobb a versengés. Számtalan versenytáncos és jobbnál jobb akrobata táncosok vannak a versenyzők között, ezért nagyon oda kell tennetek magatokat. Még én is félek, holott tudod, hogy nem vagyok kispályás. De egyszerűen itt a legjobbak vannak. Nagyon nagy tehetség, érzelmek, jó koreográfia és megfelelő előadásmód kell ahhoz, hogy lenyűgözzétek a zsűrit, de legfőképpen a közönséget. Nem nyerhettek mindketten, hisz ha mindketten jók vagytok akkor már eleve nincs esélye egyikőtöknek sem hogy bejusson. Ezt a zsűri hatalmi játszmaként szervezi, mindig csak egy valaki nyerhet, sohasem kettő.

Ezért még a verseny előtt el kell döntened, hogy mi a fontosabb. – szaporázta a szót Taemin, félve attól hogy Jongin bármelyik percben kiléphet a fürdőszoba ajtaján.

- De.. de.. – akadt el a szavam. Az álmunk, a vágyunk.. az hogy együtt leszünk, hogy... – azonban nem tudtam befejezni mert Jongin megjelent az ajtóban.

- Figyelj!! Féltelek, de őt is. Egyikőtöket sem akarom elveszíteni. Tudom mennyire akarjátok. Te döntesz. – súgta fülembe Taemin.

- Na mi a helyzet? Mit sugdolóztok itt? Hmm?.. Ugye nem próbálkozott? - bújt hozzám szerelmem.

Arcom belefúrtam jó illatú nyakába, majd egy puszit nyomtam kívánatos ajkaira.

- Nem nem próbálkoztam – vetett oda egy gúnyos pillantást barátjára, majd az ajtó felé vette az irányt.

- Hova mész? – kiáltott barátja után Jongin.

 -Most már mennem kell, csak benéztem hogy mit csináltok. Már csak pár nap és verseny, úgyhogy hagylak titeket próbálni. – nevetett Taemin és már lépett is ki az ajtón.

Miután elment napokon keresztül azon rágódtam, hogyan is tudnám eldönteni mit akarok.

Egész életemben arra vágytam hogy bekerüljek erre a főiskolára és ott tanulhassak táncot, viszont Jongin sokkal fontosabb lett.  

Bár a táncnak köszönhettem, hogy megismertem őt, mégsem tudtam kijelenteni, hogy a táncot választom.

Tudtam, hogy ha a táncot választom azzal elveszítem Jongint, hisz bekerülhetek álmaim főiskolájára, viszont azzal az ő álmait tépem szét, ha viszont Jongint választom akkor az én álmaimnak vetek véget és vissza kell utaznom Európába.

Bele sem mertem gondolni az események leforgásába, egyszerűen próbáltam a koreográfiára és Jonginra figyelni. Minden percet ki akartam élvezni amit vele töltök, hisz tudtam hogy ezek életem utolsó napjai, percei amiket vele töltök el.

A szenvedés és a boldogság kettős érzése amit éreztem miközben vele táncoltam, teljesen elkábított.

Órákon keresztül csak táncoltam vele kizárva ezzel a világot és a benne lévő fájdalmat.

Bármennyire is próbáltam leplezni a dolgot, tudtam hogy érzi rajtam hogy valami nincs rendben.

A mozdulataimon is észre lehetett venni, hogy valami megváltozott.

- Kicsim.. valami baj van? – kérdezte aggódva.

- Nem nincs. – hajtottam le fejem, hisz nem mertem a szemébe nézni. Féltem hogyha ránézek mindent kiolvas a szememből.

- Ne hazudj kérlek – emelte fel tekintetemet a földről. Látom hogy valami bánt. Kérlek mondd el! Húsz perc és mi jövünk. Nem szeretném, hogy kényelmetlenül érezd magad a színpadon. Azt akarom hogy minden tökéletes legyen. Hogy valóra váljon az álmod, az álmom, a közös álmunk.

Szavai hallatán erősödött meg bennem igazán az érzés amit eddig próbáltam elfojtani és ekkor jöttem rá hogy mit is kell tennem.

Tudtam hogy emiatt örökké utálni fog, és hogy elveszítem miatta, de ezt éreztem helyesnek és tudtam hogy ezt kell tennem.

Ahogy fel léptünk a színpadra a több száz fős közönség szinte áhítattal várta hogy mit fogunk bemutatni nekik, amitől még jobban erőre kaptam és elhatároztam hogy márpedig akkor is az lesz amit én akarok és ezen még az eszem sem változtathat.

Az előadásunk terv szerint haladt, minden a legtökéletesebben ment, egészen addig amíg el nem jött az én szólom ideje. Az volt az a pont amikor minden megváltozott, hisz azt tettem amit a legjobbnak véltem.

A közönség élvezte az előadásunkat, a zsűri pedig tanácskozott, majd pontozott.

Az egyetlen ember aki rettenetesen csalódott és dühös volt az épp ő, Jongin volt.

Ahogy lementünk a színpadról azonnal nekem is esett.

- Hogy tehetted ezt? – kérdezte szinte már üvöltve.

- Sajnálom. Nem tehettem mást. Nem nyerhetünk mind a ketten. Nagyon sajnálom. – záporoztak a könnyeim majd teljes kétségbeesésemben elszaladtam.

Taemin és a párja került következőnek sorra.

Ahogy  azt mindenki remélte és tudta Taemin fantasztikusan csodálatos volt. Utánuk is jobbnál jobb párok léptek fel, de senki sem volt hasonló hozzánk.

Mivel nem mertem Jongin közelébe menni, ezért a terem legvégéből, az ajtó mellől néztem az eredményhirdetést és bíztam benne hogy amit tettem nem volt hiába.

A főiskola rektora lépett a színpadra miközben a közönség feszülten figyelte a versenyzők arckifejezéseit.

Majd hirtelen amikor megjelent a verseny eredménye egy borítékban, síri csend lett a teremben.

Látva hogy Jongin ott áll a tömegben és feszülten várja az eredményt, egyre biztosabb kezdtem magamban lenni.

Valamiért tudtam hogy amit tettem az helyes volt még akkor is ha ezzel megbántottam és elveszítettem azt az embert, akit a legjobban szerettem életemben.

Ahogy a rektor kivette a kis papírfecnit a borítékból, egyre idegesebb lettem, szívem pedig megállíthatatlanul kalapált.

Majd végre eljött az idő és a hatalmas bejelentés:

És a 2013-as Zenei Akadémia új növendékei:  Yoon Bora, Kim Rebekah, Lee Taemin, No Minwoo és KIM JONGIN!

Meghallva az eredményt, a neveket és a felhőtlen tapsvihart, tudtam hogy helyesen cselekedtem.

Hogy a szándékosan elrontott szóló táncom megtette a hatását.

Az utolsó dolog amit még megtettem mielőtt elindultam volna összepakolni a bőröndömet, hogy hazautazzak Európába, az volt hogy megkértem az egyik ott dolgozó embert, hogy vigyen el Jonginnak egy aprócska lapot, melyen ennyi állt:

“Bár megbocsájtani sosem fogsz, de talán egyszer megértesz majd.

Mindennél jobban szeretlek. A táncnál is jobban. Éld meg az álmunkat és soha ne add fel.  Szeretlek.        

 _______”

7 Minutes in Heaven [EXO K ~ Sehun]

Ajánlatos ezt hallgatni ^_^

Ma van a szülinapod és ahogy azt sejtetted a bátyád szülinapi bulit rendezett neked.

Bár soha nem volt a legjobb a szervezkedésben, most mégis nagyon kitett magáért és még sikerült is meglepnie.

Igaz hogy a barátaid közül nem sok embert hívott meg, mégis a legfontosabbak ott voltak.

A buli közepén az egyik barátnőd hirtelen kitalálta, hogy nagyon jó ötlet lenne ha játszanátok egy “7 perc a Mennyben”-t, hisz akkor biztosan közelebb kerülhetne a bátyádhoz.

Azok akik ismerték a játékot hamar ismertették a szabályokat és mindent amit tudni kell és lehet csinálni abban a 7 percben, amíg össze vagy zárva egy másik emberrel.

Mivel te még sohasem játszottál ilyet ezért ahogy elkezdődött a játék azonnal pánikba estél.

Féltél attól hogy olyannal kerülnél egy légtérbe akivel még véletlenül sem szeretnél.

A bátyádat egyenesen kizártad a listáról, hisz ő szóba sem jöhetett még akkor sem ha a sors úgy akarja. De akitől a legjobban féltél, hogy párba kerülsz az a bátyád egyik barátja, Sehun volt.

Mindenki sorban betett egy személyes tárgyat a kiválasztott sapkába, majd mindannyian leültetek a kanapé elé és elővettetek egy üveget.

Az üveg a szokásostól eltérően most nem az iváshoz kellett, hanem a játék első feléhez.

Az egyik helyes srác azonnal meg is ragadta és épphogy mindenki leült máris lendült az üveg a szoba közepén, majd egyre lassabban pörgött, s végül megállt feléd mutatva.

Érezted hogy ez nem jelent jót és hogy még csak most fog jönni a neheze.

Felálltál majd a sapka felé vetted az irányt, miközben bátyád végig cukkolt, hisz látta rajtad hogy mennyire meg vagy szeppenve.

Amikor megláttad, hogy bátyád nagyon mosolyog próbáltad magad még erősebbnek és erélyesebbnek mutatni ezért egy határozott mozdulattal az első tárgyat ami a kezedbe került kirántottad a sapkából.

Egy karkötő volt a kezedben amire az volt írva: “We are one”.

- Kié ez a karkötő? – kérdezted picit elcsuklott hangon.

Hirtelen páran sugdolózni kezdtek körülötted, míg mások mosolyogtak, te pedig bambán egy helyben állva kezdted egyre furcsábban érezni magad.

- Na szóval kié ez a karkötő? – tetted fel újra a kérdést, mire az az ember akire végképp nem számítottál és akit szerettél volna elkerülni előrelépett a tömegből és megszólalt: - Az enyém.

- Ohh a fenébe.. – csúszott ki a szádon, mire mindenki meglepetten nézett, a barátnőid pedig a háttérben kuncogtak az egészen.

- Ha ennyire zavar hogy azt húztad ki ami hozzám tartozik, akkor akár vissza is teheted. – szólalt meg kicsit ingerülten Sehun.

- Nem nincs ilyen lehetőség!! Kihúztad úgyhogy  most már ő lesz a párod és kész. –  ordított fel bátyád barátnője.

- Ne álldogáljatok már itt, hisz csak 7 percetek van – szólalt meg a barátnőd és már tolt is téged az ajtóhoz.

- Na még mielőtt belépnétek, meg se forduljon a fejetekben hogy olyat csináljatok ami hosszú órákig tartana, mert nincs kedvünk várni rátok, ez csak 7 perc szóval jól osszátok be. – osztotta ki nektek az utolsó utasításokat is bátyád barátnője.

- Igen értem.. 7 perc… de én amúgy sem… mi nem.. – de már nem tudtad befejezni mert be is löktek az ajtón a szekrénybe ahol Sehun már türelmetlenül álldogált.

Az ajtón azonnal kattant a zár, a kulcsot pedig sikeresen kikapta a bátyád barátnője kezéből.

Ahogy beestél az ajtón sikeresen Sehun karjaiban landoltál, hisz a szekrény amiben voltatok még egy személynek is kicsi lett volna.  Amint észbe kaptál egyből levetted kezeidet a mellkasáról és mentegetőzni kezdtél:

- Ne haragudj, nem akartam rád esni.. csak elég kicsi itt a hely.

- Oké elnézem de csak mert szülinapod van.

- Amúgy..miért vagy ilyen félénk a közelemben?... talán utálsz? Azért vagy ilyen távolságtartó ..hmmm? Tettem valamit amire nem emlékszem és megbántottalak vele? – záporoztak a kérdései feléd, miközben fejét kezdte el vakarni zavarában.

- Aniyo… Csak te vagy a bátyám legjobb ba…. – azonban nem tudtad befejezni a mondandódat mivel egy apró csókot lehelt ajkaidra, majd próbálta elrejteni  hatalmas vigyorát.

- Mianhae..  és más egyéb nincs? – kérdezte komoly tekintetével meredve rád.

- El kell ismerjem hogy nincs… de.. hogy őszinte legyek…

- Sőt .. én kérem hogy őszinte légy – szólalt meg mondanivalód közepette majd két kezét a tested mellé szegezte.

- Hát szóval.. néhány hónapja vagy hete .. már nemtudom..oda voltam érted.. tudod amikor együtt voltunk a… VÁRJUNK CSAK!! Te az előbb megcsókoltál? – kérdezted teljesen zavartan egy kisebb fázis késés után.

- Most komolyan szórakozol velem? - kérdezte sértődötten. Hisz ez egy perce történt! ! Vagy tényleg ennyire lényegtelen volt?

- Aniyo… azaz.. az nem csók volt.. vagyis nem olyan mint amilyet gondoltam hogy adsz egy lánynak.

Teljesen ledermedt a válaszod hallatán, majd egy pillanat alatt a sértődött durcás arcát egy hatalmas kéjes vigyor váltotta fel. Hosszasan a szemeidbe nézett majd hirtelen neki nyomott a szekrény oldalának, lábaidat dereka köré fonta és egy hatalmas csókba húzott.

Ez az csók már pont olyan volt amilyenre számítottál és remélted hogy egyszer a részese lehetsz.

A kéjtől egy apró nyögés hagyta el a szádat, amitől ő csak még jobban beindult.

Egy pillanat alatt bebújtatta kezét a pólód alá és hátadat kezdte el cirógatni, miközben te épp a nyakát szorítottad egyre jobban.

Mindig is oda voltál érte és magadnak akartad, de tudtad hogy ez soha nem lehet így, hisz a bátyád megölne téged is és őt is ha kiderülne hogy köztetek van, volt vagy lesz valami.

Kezével már a melltartód kapcsánál játszadozott, miközben te az ingét gomboltad ki, majd lágy érintéseddel végig szaladtál jól kidolgozott has izmán.

- Akarod hogy elmondjak egy titkot? – kérdezte mosolyogva majd beharapta az alsó ajkát.

Szólni sem mertél nehogy elrontsd ezt az egészet, ezért csak a fejeddel biccentettél, ezzel a tudtára adva a választ a kérdésére, mire ő folytatni kezdte.

A nyakadhoz bújt és megpuszilta finom illatú bőrödet, majd a füledbe súgta:  - Tetszel.. túlságosan is.. de ha bátyád megtudná akkor biztosan eltiltana tőled… azt pedig nem akarom.

- És ki mondta hogy meg kell tudnia? – kérdeztél vissza meglepetten, hatalmas örömmel az arcodon .

Hirtelen elengedte a derekad és egy mély sóhaj kíséretében visszahúzta magára az ingét.

Nem tudtad mire vélni a dolgot, de érezted, hogy egy világ dől össze benned és hogy ez a pár perc menny hirtelen a pokollá változik.

- Rendben, akkor ezt folytatjuk később – mondta majd egy utolsó nagy szenvedélyes csókot hagyott az ajkaidon. - Ahh és mielőtt még… Boldog Születésnapot!

A szűkös térnek köszönhetően és annak hogy az idő lejárt az ajtó hirtelen kinyílt, te pedig a földön találtad magad, Sehun pedig rajtad.

A szobában mindenki nevetve állt egyedül a bátyád volt az aki azonnal lekapta rólad barátját és megkérdezte:

- Mit csináltatok ti odabent?

- Semmit – mondtátok szinte ugyanabban a pillanatban.

- Tudjátok csak 7 perc a mennyben – mondtad mosolyogva.

- Igen a Mennyben – sóhajtott egyet Sehun, majd amikor már bátyád nem nézett oda rád kacsintott.

Love You [B.A.P ~ Daehyun]

Ajánlatos ezt hallgatni közben: http://www.youtube.com/watch?v=Q0IYK35bT_w

Egész életemben azt kérdezgettem mi a szerelem, legfőképpen mi is az az igazi szerelem.

Milyen az amikor annyira szeretek valakit, hogy a testem beleborzong ajkai ízébe, testem megfeszül egy apró érintésétől, gyomromban pedig azok a bizonyos pillangók, akiket mindenki említ repkednek.

Amikor a szívem hevesebben ver már csak a látványától és egész testem beleremeg abba amikor kimondja azt a bizonyos 8 betűs szót. A tudat, hogy mellette legyek, megtegyek érte mindent és megvédjem őt mindentől, hogy az élete részévé váljak.

Az a végtelen vágyakozás amit érzek, amikor megpillantom őt, a több milliónyi gondolat ami ilyenkor át fut az elmémen, s végezetül egyetlen egy teljes óhajjá olvad egybe, hogy talán egyszer eljön az én időm is.

A kezdetektől fogva olyanok vagyunk mint a Nap és a Hold.

Amikor a Nap legnagyobb fényében tündököl, akkor én, a Hold, a föld másik végében árasztom  diadalmas fényemet a sötétségben.

Épp ez az amiért lassan kezd kihunyni bennem a remény.

Hisz az egyik nem élhet a másik nélkül, de együtt sem lehetnek soha.

Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez nem egy egyszerű szerelem első látásra, hanem annál sokkal több, sokkal összetettebb, varázslatosabb érzés amit ha akarnék sem tudnék megmagyarázni.

Ez az érzés ami uralkodik rajtam teljesen tehetetlenné tesz.

Egy nagy levegőt veszek, majd lassan kiengedem magamból, remélve, hogy a fáradt  könnyektől áztatott ajkaimon a kilátástalan érzéseim is távoznak. A megtört szívem nem tudott nyugodni, lelkem teljesen megsemmisült, még azelőtt, hogy igazán érezhettem volna, hogy mi is az a szerelem.

A gyenge szél simogatja arcomat miközben egyre szorosabban szorítom az alattam elterülő fűszálakat, melyek beborítják szerelmem kedvenc fekhelyét.

A ragyogó nap sugarai már teljesen felszárították érte árasztott könnyeimet, de a lelkem így sem könnyebbült meg, hisz nem lehet az enyém.

A nap ami az előbb még bőszen árasztotta fényét az égbolton már hatalmas felhők szorításában van, szabadulása azonban sikertelen. A felhők átveszik az uralmat és apró esőcseppekkel tudatják győzedelmüket.

Lassan fel emelkedek és körbenézve látom, ahogy az esőcseppek táncot járnak körülöttem, mintha egy emléket szeretnének felidézni bennem, egy emléket amit soha nem felejtek el.

---

---

---

- ______ kelj fel…. Most azonnal!!

- ______- yah! Himchan meg akarja verni Daehyun-t!!! – ordítozva sietett hozzám egyik osztálytársam.

- Micsoda? – ült ki arcomra az aggodalom miközben barátnőmet faggattam.

- Hát nem tudod? A suliban azok a pletykák keringenek, hogy tetszel neki, épp ezért akarja Himchan megverni őt. Tudod mennyire őrülten odáig oda van érted, ráadásul az még jobban idegesíti, hogy a titokzatos Daehyun-ról van szó.

Nem értettem pontosan, hogy miről is van szó, azonban egy dolog biztos volt, hogy Daehyun, a titokzatos fiú, akiért minden lány oda van a rejtelmes természete és aurája, a gyönyörű mogyoró barna szemei, a szép telt ajkai és a csodálatos hangja miatt, most miattam került bajba.

Daehyun, ő az a fiú aki a suli első napján elrabolta a szívemet.

Hirtelen észbe kapva szaladtam a sportpálya felé, hogy minél előbb megakadályozzam a dolgokat.

Mire odaértem már szinte az egész iskola ott volt, majdnem tökéletes kört alakítottak ki a pályán, amely közepén a két fiú állt, Daehyun és Himchan.

Ő zsebre dugott kézzel, fáradt és unott arckifejezéssel állt Himchan előtt és szótlanul tűrte a szidalmait, ezzel is jelezve, hogy mennyire nem érdekli az események tömkelege, egészen addig amíg Himchan nem hozott szóba engem.

A feszültség egyik pillanatról a másikra a tetőpontra hágott, amit a jelenlévők nagy élvezettel néztek, néhányan még üvöltve egymás ellen is uszították őket.

Himchan azonban egy nem várt pillanatban megütötte Daehyun-t, aki az első ütés után jobban figyelt és védekezett a felbőszült fiú ereje ellen.

A környezet kényszerítése miatt Himchan tovább folytatta a próbálkozását és továbbra is meg akarta verni Daehyun-t egészen addig amíg oda nem értem.

Öntudatlanul estem a két fiú közé, hála a hatalmas tömegnek akik nem akartak átengedni.

Egyik kezem Daehyun mellkasán pihent erőt adva ezzel neki a történtekhez, míg a másik az éppen ütni készülő Himchan felé tartva állt, megállítva ezzel és beszerezve a Daehyun-nak szánt ütést.

- Fejezzétek be!!! Most azonnal fejezzétek be!! - sírtam a félelemtől a két fiú között.

Ordításom után teljes csend uralkodott az egész pályán, majd egy esőcsepp a semmiből hirtelen arcomra hullott lemosva ezzel könnyemet.

Himchan barátai rá eszmélve a dolgokra elhúzták a közelünkből őt, látván hogy mennyire kikészült attól, hogy megütött egy lányt, ráadásul pont engem.

A tömeg lassan kezdett szétszéledni az akció hiánya miatt, majd pár perc után el is tűntek, kettesben hagyva minket Daehyun-nal.

Fel sem fogtam, hogy a kezem még mindig Daehyun mellkasán pihen és hogy még a kelleténél is jobban remeg a testem, csak álltam előtte.

- Még mindig sírsz? – kérdezte letörölve a vércseppet a szája széléről.

- Nem!

- Persze, hogy nem,  csak egy esőcsepp a szemedbe ment ugye? – szólt hozzám ironikus hangvételben, letörölve arcomról a könnycseppeket majd leggyönyörűbb mosolyát rám villantva.

Teljesen elvesztem a tekintetében, a mosolya pedig elkápráztatott, megszólalni sem tudtam, azonban muszáj volt erőt vennem magamon, hogy megtudjam miért csinálta mindezt.

- Miért tetted ezt? Megtehetted volna, hogy hazamész mielőtt Himchan megtalál vagy itt hagyhattad volna őt a pályán. Miért tetted?

- Te miért sírsz? – kérdezett vissza megpróbálva terelni a témát.

- Mert féltem, hogy bajod esik… pabo.. - kiáltottam rá mérgesen, de éreztem hogy szavaimnak nincs értelme.

Vártam hogy mondjon valamit, de ő csak hallgatott és nézett engem. Nem szólt egy szót sem.

- Na most miért nézel így? - kérdeztem lesütött fejjel, mert egyszerűen nem bírtam rá nézni.

A következő pillanatban azonban már karjai között találtam magam, érezve gyors szívverésének ütemeit és testének melegét.

- Így most már megérted, hogy miért nem ellenkeztem a harc ellen… nem akartam hogy te légy az aki megsebesül… nem akartam hogy azt hidd hogy gyáva vagyok.. – suttogta fülembe e szavakat.

- De..Miért?... Miért?

- Hát te nem hallottad a pletykákat?

Testem hirtelen akaratlanul megmoccant karjai között, szavai hallatán, ezzel azonnal tudtára adva a választ.

- Akkor tudod miért.. szóval hiábavaló a kérdésed.

Öleléséből hosszú ideig nem engedett és nem is akartam szabadulni.

Pár perces ölelkezés után azonban, azonban hirtelen elengedett, arcomat végigsimítva felemelte államat és egy apró csókot lehelt ajkaimra, miközben másik kezét kezembe kulcsolta.

---

---

---

Igen szerettem, és mivel tudtam hogy nem egyoldalú a szerelem, így még jobban elmélyültek az érzéseim.

A hónapok nagyon gyorsan teltek, mi pedig egyre jobban szerettük egymást.

Komoly terveink voltak a jövőre nézve és mindenképpen együtt akartuk ezeket megvalósítani.

De a boldogságot mindig szomorúság követi.

---

---

---

November 25, a nap amikor a szerelmünk betölti az ötödik évét.

Ezen a reggelen kaptam tőle egy levelet, azaz jobban mondva egy megtervezett útvonalat, amit be kellett járnom ahhoz, hogy találkozhassak vele a végállomásnál.

Mindent úgy tettem ahogy az le volt írva, a terv szerint haladtam azonban nem gondoltam, hogy a végállomás szó szerint az lesz.

A buszmegállóban álltam fülhallgatóval a fülemben, amiben a zene hangosan szólt és vártam hogy mi lesz a következő ami történni fog.

Amint elment a buszmegállóból a busz észrevettem, hogy Daehyun az út túlsó oldalán vár engem a park bejárata előtt, kezében egy hatalmas rózsákból álló csokor amit próbált elrejteni a háta mögött, azonban nem túl sok sikerrel.

A lámpa hirtelen zöldre váltott és elindultam a hőn áhított szerelmem felé, hogy együtt ünnepeljük meg azt a napot amikor is szerelmünk beteljesedett.

A zene teljesen elvonta a figyelmem a város hangjáról, így nem hallottam az autóbusz hangját és mivel csak szerelmemre figyeltem aki épp felém tartott így a külvilág megszűnt számomra.

Furcsa volt, hogy ijedten szaladt felém, de nem rémültem meg egészen addig amíg vissza nem tértem a valósághoz.

Az autóbusz nem tudott lefékezni időben a piros lámpa előtt, így amikor épp át keltem volna az úton pont az átkelőhöz ért. A busz azonban helyettem szerelmemet ütötte el, aki félre lökött engem, megmentve ezzel az életemet.

A félperces sokk után azonnal kedvesem felé szaladtam, akit a busz pár méterre repített az ütközés helyszínétől.

Daehyun kezéből azonnal kihullottak a nekem szánt rózsák és a vére terítette be őket.

A hatalmas ütés ellenére Daehyun most is csak velem foglalkozott és az utolsó pillanataiban is engem próbált megnyugtatni.

- Ma… radj… csend…ben… Ne.. sírj… - motyogta ajkai között, felemelve nagy nehézségek árán a kezét és arcomról letörölve a kétségbeesés könnyeit.

- DAEHYUN-ah!… DAEHYUN-ah!… Segítség! Valaki hívja a mentőket! Kérem… - zokogva ordítottam az utcán sétáló embereknek.

- Szeretném …hogy …. tudd… szerettelek… szeretlek…. és.. szeretni.. foglak.. a lelkem.. csak a tied..De szeretném.. hogy.. tovább lépj…  a jövőre … gondolj… baby kérlek … arasso? – nyögte ki utolsó szavait, majd lehunyva szemeit hagyta, hogy a könnyei vérével egyesüljenek és eláztassák arcát.

Egy pillanattal később keze lassan lecsúszott arcomról és még mielőtt eltávozott volna megszólalt:

- Saranghae__________….  Nomu saranghae ...

- Daehyun-ah.. Neeeee…..

---

---

---

- __________ kelj fel…. Most azonnal!! – szólalt meg egy ismerős hang.

Lassan felemelkedtem és bíztam benne hogy az egész csak álom volt. De nem.

Amint felültem könnyekkel áztatott arcomon még szinte éreztem a simogatását, holott pont ma négy éve, hogy elveszítettem őt. Ez volt a kedvenc helye.

November 25, ez az a nap amit soha nem fogok elfelejteni, hisz ekkor tanultam meg, hogy mi az igazi szerelem, hisz a fiú akit mindennél jobban szerettem feláldozta magát értem, azért hogy én élhessek.

A legnagyobb ajándékot amit egy ember adhat a szerelmének, én pont azt kaptam tőle, az életet.

- Daehyun-ah örökre te leszel az első szerelmem és soha nem felejtelek el. Mindig örök első maradsz a szívemben, a lelkem kincse vagy amit senki sem vehet el tőlem. – borultam vissza előző fekhelyemre, ami nem más mint szerelmem nyughelye, melyet ugyanolyan rózsákkal tettem tele, mint amilyeneket azon az estén én kaptam volna tőle.

-________ - kelj már fel a földről nem mondom még egyszer. Tiszta víz vagy….nem szeretném hogy megfázz. – szólalt meg Himchan.

Amit Daehyun az utolsó pillanataiban kért, próbáltam teljesíteni, azonban nem tudtam elfelejteni őt. Egyszerűen nem sikerült tovább lépnem, mindig őt láttam magam előtt és mindig ő rá vágytam, hisz az ő helyét senki sem vehette át.

Soha senki sem lesz olyan mint amilyen ő volt.

Az igaz szerelem a síron túl is megmarad.

Love forever ~~ [Woogoon - Jihoon]

Mielőtt még elolvasnátok szeretném elmondani, hogy nem vállalok felelősséget semmiért.

Továbbá néhány szó ami ki van emelve (pirossal van írva) azok alatt zene rejtőzik, amit olvasás közben érdemes hallgatni, mert úgy lesz kerek a történet. Persze zene nélkül is megy, csak úgy élvezetesebb és érthetőbb.

Hát ennyi szóval jó olvasást ^_^

A szerelem örökké tart? … még a síron túl is megmarad?… vagy elenyész ahogy a többi dolog ezen a  földön…?

Képes megváltoztatni embereket vagy csak önző célokat ébreszt bennük miközben a féltékenység és harag kettősét is táplálja?

--

--

--

A neved ______ egy életrevaló fiatal lány vagy, aki nagyon szeret a barátaival bulizni, azonban mióta megismerted életed szerelmét imádsz a tilosban is járni.

--

--

--

Minden egy átlagos szombat este kezdődött amikor is a barátnőiddel az egyik híres szórakozó helyre mentetek, ahol mindig nagy bulik szoktak lenni és ahova a belépés igen nehézkes, hisz a bulik mindig előre be vannak jelentve, továbbá mivel tele van hírességekkel, így az idegenek csak jó pénzért juthatnak be.

Természetesen ti nem voltatok meghívva a bulira, azonban mivel az egyik régi barátod épp kidobóemberként dolgozott az adott szórakozóhelyen, így könnyedén eltudta nektek intézni a bemenetelt. Egyszerűen csak nem vett róla tudomást, hogy négy szép lány beoson a háta mögötti bulira.

A szórakozóhely pont olyan volt mint amilyennek elképzeltétek, a buli pedig pont olyan ami épp megfelelt a hangulatotoknak.

A helyiség tele volt fullos bukszákkal és rettentően jóképű pasikkal, így a barátnőid azonnal bele is vetették magukat a pasizásba. A tervük az volt, hogy felhőtlenül szórakoznak majd, azonban senkinek sem adják meg magukat.

Soha nem voltál egy szívbajos lány és ha tetszett neked egy pasi azzal addig szemezgettél, míg végül oda nem ment hozzád. Mindig megkaptad amit akartál, ez volt az egyik ok amiért a barátnőid néha féltékenyek voltak rád.

Rendkívül jól szórakoztál a lányokkal, egészen addig amíg meg nem jelent egy bőrdzsekis rosszfiú és neki nem nyomott a falnak. A sok piának köszönhetően és annak hogy a fiú rettentő helyes volt teljesen elvesztetted a fejed és egyik pillanatról a másikra az ismeretlen fiú ajkai a tieden landoltak.

A finom lágy, apró csókokból heves, vad csókcsata lett és ez mind annak volt köszönhető, hogy mindketten nagyon beindultatok.

A felizgult fiú amint érezte, hogy megadod magad neki, azonnal megfogta a kezed és behúzott az egyik legközelebbre eső helyiségbe, ami nem más volt mint a mosdó.

A kiéhezett fiú majdnem felszakította az ajtót a helyéről vadságában, majd miután behúzott az egyik fülkébe teljesen eszét vesztve nekinyomott a fülke oldalának és hevesen csókolni kezdett.

Annyira magával ragadott az egész, hogy hagytad  letépni a felsődet magadról. A srác nem volt tétlen és azonnal masszírozni kezdte a melleidet. Majd kis idő után megunva azt, hogy csak ő csinál valamit azonnal megfordított, felhúzta a szoknyádat, s a már nadrágjában duzzadó férfiasságát szabadjára engedte, megtámadva vele alfeledet.

A lágy együttlétnek, nem volt helye hisz mindketten teljesen megvoltatok vadulva. Rettenetesen élveztétek a dolgot azonban még egymás nevét sem tudtátok.

Az együttlét után a srác, mint aki jól végezte dolgát felhúzta a sliccét és csak kajánul vigyorgott rád.

- Ez egész jó volt  – mondta majd kilépett a fülkéből.

Akkor tértél csak igazán magadhoz amikor a srác lelépett. Tudtad, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, de mindent az italra fogtál és arra hogy még fiatal vagy.
Összeszedted magad majd visszamentél bulizni, mit sem törődve az előbbi sráccal.

Nem tudatosítottál neki túl nagy dolgot mivel a hangsúly csak a szexen volt, azt pedig mindketten élveztétek, bár az kicsit zavart, amit a srác mondott mielőtt lelépett volna.

Tudtad, hogy nagyon is jó vagy az ágyban mivel eddig még senki sem panaszkodott neked.

Mire visszaértél a lányokhoz, addigra ők is kiélték a vágyaikat, annak ellenére, hogy a szabály az volt, hogy senki nem adja meg magát egy fiúnak sem. Még egy fél óráig bírtátok, majd hazamentetek, mivel reggel várt titeket a munka.

--

--

--

Újra buliban vagytok pedig még egy hét sem telt el azóta, hogy kiszórakoztátok magatokat. Ismét sikeresen belógtatok a Heaven-be, ahol most  a kelleténél is sokkal többen voltak.

Most sem fogtátok vissza magatokat , hisz ahogy beértetek a szórakozóhelyre egyből megtámadtátok a pultot, majd pedig a táncparkettet.

Az egyik pillanatban azonban, ahogy szétnéztél a nagy termen észrevetted ahogy egy vörös hajú srác ül két cica babával az oldalán és jó pár sráccal körbevéve az egyik asztalnál. Bár nem emlékeztél pontosan  a pár nappal azelőtti srác arcára, hisz elég keményen be voltál csípve, de nagyon ismerősnek tűnt.
Annyira felkeltette az érdeklődésedet, hogy egyszerűen nem tudtad levenni a szemed róla.
Teljesen belemerültél a nézésébe, amikor is az egyik pillanatban a tekinteted találkozott az övével. Megszeppentél, mivel nem akartad, hogy tudja hogy épp őt nézed, így azonnal elfordítottad a fejed és mit sem törődve vele tovább táncoltál a lányokkal.

Pár perc múlva érezted, ahogy valaki megfogja a derekadat és mivel nem volt ellenedre ezért hagytad, hogy a hátadnál lévő idegen veled együtt hullámozzon a zenére.

A tánc nem tartott sokáig azzal a bizonyos idegennel, mivel pár perc múlva azt érezted, hogy az idegen karjai lekerülnek a derekadról. Hátrafordulva láttad, ahogy a vörös hajú srác veled szemben áll, majd hirtelen megszólítja a fiút.

- Yoojoon azonnal tűnj el innen, ez nem a te pályád – mondta megvetően az idegen fiúnak.

- És mi lesz ha nem megyek? - kérdezett vakmerően vissza a gesztenye barna hajú srác.

- Arra inkább ne legyél kíváncsi! – szólalt meg újra a srác akit még nemrég a messzeségből figyeltél.

- Na ne mondd.. de én kíváncsi vagyok! – szólt vissza újra a srác.

Nem tudhattad, hogy mi fog történni és nem is számítottál rá, így joggal voltál teljesen meglepve amikor láttad, hogy a fiú akit nemrég még csak távolról figyeltél most ott áll előtted és épp behúz egy másik fiúnak.

YooJoon a földre esett  a nagy ütéstől, majd lassan feltápászkodva kisietett a buliból.

Miután lerendezte a fiút, hirtelen elindult feléd majd pár centire tőled megállt.

- Mi volt ez az egész? – kérdezted izgatottan.

-Ugyan semmiség csak nem szeretem ha valaki az én területemre piszkít. – mondta  teljesen komoly arccal.

-Te területed? ... Miféle területed? – nevettél fel.

- Ne nevess mert megbánod! – mondta még mindig komoly arccal.

Egyáltalán nem rémisztett meg, sőt még inkább élvezted a bizonytalanságot így még jobban nevetni kezdtél.

- Mondom hogy ne nevess! – mondta most már kicsit dühösebbnek tűnve.

- Na miért mi lesz? - kérdezted mit sem törődve a következményekkel, de érezted hogy kihúzod a gyufát nála.

Erre ő teljesen bedühödött, megfogta a kezedet, majd maga után vonszolt. Fel sem fogtad igazán, hogy mi is történik, máris újra a mosdóban találtad magad, bezárt ajtóval.

-Na most nevess ha mersz! – mondta hatalmas vigyorral az arcán s már húzta is le a sliccét.

Még most sem volt benned egy szikrányi félelem sem, valahogy teljesen beindított a srác közelsége és fölényes viselkedése.

- Húzd csak vissza, mivel a te területed most nem lesz egész jó! – mondtad kicsit flegmán odavetve neki, ezzel  is célozva a legelső együttlétetekre.

- Azt nem te döntöd el drága. – nyögte ki mielőtt rátapadt volna az ajkaidra.

Sikeresen elvette az eszed, mivel megint azonnal megadtad magad neki.

Amikor már épp kezdtetek volna bele lendülni a dolgokba, meghallottad a srác hangját akivel nemrég összetűzésbe keveredett.

A barna hajú fiú berúgta a mosdó ajtaját, ezzel sikeresen sebet okozva neked, majd barátaival együtt kezelésbe vették a partneredet.

Nagyon megijedtél, hisz láttad ahogy előtted ütik-verik a fiút akivel még az előbb meghitt csókokat váltottál. Azonnal kirohantál  a mosdóból és a fiú barátai felé vetted az irányt, akikkel még a megérkezéskor láttad  őt.

A barátai azonnal odasiettek segíteni neki, amiből végül rettenetesen nagy verekedés lett és aminek következtében az egész mellékhelyiség, de még a szórakozóhely egy része is tönkrement.

A bunyónak az vetett véget, hogy az egyik pultos elordította magát, hogy mindjárt megérkeznek a zsaruk.

Ezt meghallva a vörös hajú srác, akinek még most sem tudtad a nevét, a haverjaival együtt teljesen pánikba esett és azonnal el akartak tűnni, de mivel nem akartak titeket magatokra hagyni, ezért arra kértek, hogy menjetek velük. A barátnőid nem akartak semmibe belekerülni, ezért elhatározták, hogy nem mennek sehova a fiúkkal, de téged viszont bántott a lelkiismeret, amiért miattad történt az egész, így végül beleegyeztél és velük tartottál.

Az úton gyorsan kellett szaladnotok mivel nem akartátok, hogy a rendőrök utol érjenek. Azonban neked ez magassarkúban nem igazán ment, így pár perc után a gyönyörű lábbelid az út szélén landolt.

Miután leráztátok a rendőröket mindenáron próbáltad rá venni a fiúkat egy kis pihenőre, de ők azonnal egy másik buli felé vették az irányt, ahova téged is magukkal vittek.

Amikor odaértetek kiderült, hogy valójában az új buli nem is épp buli, sokkal inkább egy játék barlang.

A fiúk épp valami anyagot cserélgettek az ott lévő egyik emberrel, amiről persze te nem tudtad, hogy  mi az, mivel volt aki lekösse a figyelmed.

- Jól vagy? – kérdezte érdeklődve a vörös hajú srác.

- Igen. Jól.. de te jól vagy?  -néztél rá kikerekedett szemekkel és érezted hogy a torkodban dobog a szíved.

- Mi volt ez az egész? És miért akartad, hogy veled jöjjek? – kezdtél el kíváncsiskodni.

- Hát mint látod élek,  a kérdésedre pedig a válasz, mivel látom, hogy tetszik  a veszély és mivel nem tudtunk befejezni valamit amit elkezdtünk – nézett rád majd újra megjelent az arcán az a kaján vigyor.

- Ahh értem… de nem is fogjuk.. mivel nekem most már mennem kell. –  fordultál el tőle és az ajtó felé vetted az irányt.

- Ugyan.. nem mész addig sehova amíg a bulinak nincs vége. Hisz a legjobb még csak ezután jön. – mondta  ismét vigyorogva, amitől újra azt érezted, hogy neked mellette van a helyed.

- Egy feltétellel maradok csak..

- Na és mi lenne az? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Áruld el a neved. Elvégre ennyit jogom van tudni.  – mosolyogtál rá.

- A nevem Woogoon.

- Én ______ vagyok. Csak hogy tudd, hogy nehogy véletlenül másnak a nevét mond. – vágtad oda gúnyosan neki.

- Nyugi ilyen még soha sem fordult velem elő. – kezdett el nevetni.

Közben észrevetted, hogy a fiúk nagyon nagy beszélgetésben vannak az idegen emberrel de neked fogalmad sem volt róla, hogy mi is a tervük.

 Egyáltalán nem kellett volna megbíznod bennük, hisz számodra teljesen idegenek voltak, de valahogy Woogoon mellett mégis biztonságban érezted magad.

Az árucsere után egy elhagyatott házhoz mentetek, ami tele volt illegális kápszerekkel.

A fiúk a játék barlangban kapták a tippet, hogy a ház teljesen üres és hogy most van lehetőségük elhozni az ott tárolt anyagokat.

Amikor megtudtad, hogy miről is folyt a sok beszélgetés és hogy a ház tele van droggal, azonnal el akartál menni, de Woogoon nem engedett.

Nem attól félt, hogy a rendőrökhöz mennél, hanem hogy esetleg eljár a szád másnak és a végén még bajba kerülsz.  Még csak pár napja ismert téged és csak egyszer voltatok együtt, mégis úgy érezte hogy fontos vagy neki és nem akarta hogy bajod essen.

Miután kipakoltak, a fiúk azonnal felgyújtották a házat, hogy ne maradjon semmilyen bizonyíték hogy ott jártak.

Az egyik fiú közben kicsit beparázott a dolgoktól és véletlenül elszólta magát előtted, amiből megtudtad, hogy a cucc valójában nem is az övék volt hanem az egyik rivális banda tagé.

Egyáltalán nem féltél a helyzettől vagy a fiúktól, még az sem rémített meg, hogy előtted ég egy ház amit a melletted lévő emberek gyújtottak fel, és valójában épp ez volt az ami a leginkább aggasztott.

Ahogy a távolból figyeltétek a felgyújtott házat amint az porrá válik, hirtelen megérezted a hátadnál valaki jelenlétét, majd amikor két kar fonódott át a derekadon, az arca pedig a nyakadnál állt meg és nyomott egy puszit rá, tudtad hogy ez csakis Woogoon lehet.

Teljesen beleborzongtál és ekkor érezted először, hogy valójában azért is vagy ott mert valóban vonzódsz a veszélyhez és mert ő az a fiú aki teljesen megőrjít.

Ez volt az a pillanat amikor elindult valami köztetek.

--

--

--

Két hete annak az estének amikor ti ketten találkoztatok, azóta pedig te lettél Woogoon jobb keze. Mindent tudtál a dolgairól, azaz csak azt hitted, hogy mindent tudsz.

Woogoon volt a bandájuk egyik legfontosabb embere, olyan volt a barátai között mint egy kis főnök. Minden nap az adott árut amit kaptak, muszáj volt elpasszolniuk és bár te próbáltad lebeszélni a drogos ügyletekről, ő nem hallgatott rád.

Egyik este azonban az egyik üzlet rosszul sikerült, mivel miattuk elkapták az egyik nagyfőnököt. Woogoon nagyon jól  tudta, hogy azonnal menekülnie kell, mivel a banda többi tagja őt fogja keresni azért, hogy eltegyék láb alól.

Ekkor  már tudtad, hogy ez nem játék, és bár már nagyon eleged volt a drogos ügyleteiből, mivel emiatt kellett megszakítanod a kapcsolatot a barátnőiddel is, azonban mégis féltetted őt és nem akartad magára hagyni.

Woogoon tudta, hogy ha nem mész vele akkor rajtad állnak majd bosszút, csakhogy neki fájdalmat okozzanak, így magával vitt Busanba.

--

--

--

A történtek után Busanban kezdtetek új életet ketten egy hotelben.

Woogoon mivel soha nem volt jófiú így nem tudta, hogyan is kellene jobba váljon, azonban próbált megfelelni neked. Hiába is próbáltál neki segíteni, hogy teljesen megváltozzon, ő nem akart és ezt többször is hangoztatta. Sokszor volt emiatt veszekedés köztetek, de a veszekedéseket mindig óriási kibékülő szex követett. Imádtátok egymást és azt hogy végre csak ketten vagytok, mivel így egymásra tudtatok koncentrálni és nem kellett mások miatt is aggódnotok.

Ugyanúgy eljártatok bulizni, mint régen, sőt egy idő után Woogoon annyira felengedett, hogy néha el is felejtette hogy vele vagy. Rengeteget ivott, drogozott és szórakozott és mivel szeretted őt így sokszor te is csatlakoztál hozzá.

--

--

--

Hónapokon keresztül telt így az életetek, bulival piával, drogokkal és szexszel és mindketten élveztek, egész addig amíg egyszer be nem kellett vigyen téged a mentő túladagolásért.

Ez volt az a pont ami sikeresen átlendítette Woogon-t a ló másik oldalára, mivel rájött hogy ez nem élet és hogy bármennyire is szeret bulizni, nem nézheti végig ahogy tönkre mész mellette. Tudta hogy neked nem ez az élet jár és emiatt próbált változni.

--

--

--

Egyik nap amikor már úgy érezted hogy végre minden rendben van, beállított a hotel szobátokba Woogoon két régi barátja a bandából, akik mindig kitartottak mellette és nem hibáztatták a lebukásért.

Nem igazán örültél a dolognak mivel tudtad, hogy most újra megint olyan lesz minden mint azelőtt.

Sikeresen minden este újabb bulikba jártatok amire ők is egy folytában veletek mentek, majd lassan minden visszatért a régi kerékvágásba.

Egyik este azonban amíg Woogoon épp a haverjaival ivott észrevetted, hogy egy nagyon helyes tűzpiros hajú srác néz téged a terem másik végéből. Picit déjà vu érzésed volt, de nem tudtad megmagyarázni az okát.

Nagyon aranyosnak találtad és élvezted, hogy kicsit újra kacérkodhatsz egy fiúval, ha már Woogoon épp nem veled foglalkozott. Eléggé beleélted, magad a szemezgetésbe, így amikor a srác rád kacsintott még el is mosolyodtál. A következő pillanatban azonban megérezted Woogoon kezét, aki épp azon volt, hogy elrángasson a táncparkettről és hazafelé vegye az irányt veled.

--

--

--

Mivel a buliból későn értetek haza így természetesen szinte az egész napot átaludtátok.

Kettőtök közül te voltál az, aki hamarabb felébredt. Láttad, hogy a haverjai kint alszanak az kanapén, mivel most is lusták voltak elmenni.

Mivel egyáltalán nem bírtad őket, így eldöntötted, hogy inkább elmész és bevásárolsz, amíg Woogoon fel nem ébred.

Sikeresen és viszonylag hamar megvettél mindent amit akartál, azonban amint sétálgattál a bevásárló központban, hirtelen olyan érzésed támadt, mintha valaki figyelne.

Hirtelen körülnéztél majd megakadt a szemed egy srácon, aki meglepetésedre az a fiú volt, akivel tegnap este igencsak belemelegedtetek a szemezgetésbe.

Azonnal észbe kaptál és elindultál hazafelé. Tudtad, hogy a tegnap esti dolog hiba volt, mivel te szereted Woogon-t és remélted, hogy a fiú csak véletlenül van pont ott ahol te és hogy nem követett.

Miután a motel előterébe értél, már kicsit megnyugodtál, hisz tudtad, hogy lassan Woogoon karjai között találod magad.

Természetesen ahogy az ilyenkor lenni szokott, hatalmas sor állt a liftek előtt, így semmi esélyed sem volt rá, hogy még a mai nap felérhess a hatodik emeletre.

Gondoltál egy merészet és mivel amúgy is rég tornásztál így, gondoltad jót fog tenni a lépcsőzés, azonban a második emeletnél ezt a kijelentésedet már meg is bántad, hisz levegőt is alig kaptál.

Ráadásul az sem segített, hogy amíg megálltál pár percre pihenni a lépcsőn addig egy bizonyos idegen is utolért téged.

Amint megláttad, hogy ki az kezdtél kicsit pánikba esni, hisz nem tudtad hogy mit akarhat tőled, ráadásul rajtatok kívűl senki más nem volt a lépcsőházban.

Gyorsan felkaptad a csomagokat és mint akit kergetnek, szaladtál fel a lépcsőn egész a szobátok ajtajáig. 

Mielőtt azonban beléptél volna az ajtón még utoljára visszanéztél, s láttad hogy a fiú mosolyogva áll a lépcső korlátjánál és téged néz.

Gyorsan bementél és mint aki vel semmi sem történt elindultál a konyha felé. Tudtad, hogy nem mondhatod el ezt az egészet Woogoon-nak mert nem tetszene neki, sőt ebből csak újabb veszekedés lenne amit pedig jobban szerettél volna elkerülni.

Beérve a konyhába láttad, hogy a fiúk már nincsenek az előszoba kanapéján, sőt hatalmas hangzavar és zenebona szúródott ki a hálószoba ajtaján. Tudni akartad, hogy mi ez a nagy hangzavar ezért bementél és olyan látványban volt részed amire soha nem gondoltál volna.

Woogoon épp egy lánnyal csókolózott. Közelebb lépve és jobban megfigyelve őket vetted észre, hogy a lány már teljesen meztelen és épp közösül a szerelmeddel, miközben Woogoon haverjai és egy öltönyös idegen pasi a szoba túlsó felében iszogatnak.

Nem igazán tudtad feldolgozni a látottakat és egyáltalán nem is értettél semmit. Arcodat azonnal elborította a sós könnyáradat majd odalépve a zene lejátszóhoz kikapcsoltad azt és megszólaltál.

-Woo...goon..

Meghallva a nevét felkapta a fejét majd ő is megszólalt.

- ______ mit keresel itt? Azt hittem hogy..... – de már nem vártad meg, hogy mit mond hanem  azonnal kiszaladtál a szobából.

Kiérve a folyosóra láttad, hogy a liftek még mindig rettentő lassan működnek, így mit sem törődve azzal hogy mennyire fáradt vagy leszaladtál a lépcsőkön. Kiérve az utcára fogalmad sem volt, hogy mihez kezdesz, egyszerűen nem tudtad feldolgozni a történteket. Céltalanul bolyongtál az utcán mit sem törődve a körülötted lévő világgal. 

Az egyik pillanatban azonban sikeresen nekimentél valakinek.

Felemelve tekintetedet a földről pupilláid azonnal kitágultak, majd megszólaltál.

- Te? Mégis ki vagy te? És miért követsz folyton? – záporoztak kérdéseid felé.

- A nevem Jihoon és nem akarlak megijeszteni, csak hát a tegnap este óta nem tudom kiverni a fejemből azt a gyönyörű mosolyodat. – válaszolt a fiú, majd folytatta.

- De talán valami baj van? – lépett közelebb. Miért sírsz? – kérdezte aggódva.

- Igen baj van.. a barátom épp most csal meg.. – ejtetted ki a fájó szavakat ajkaidon.

- Kérlek ne sírj! Tudom hogy nem ismersz de a barátod nem érdemel meg egy ilyen szép lányt, mint te... azt pedig főleg nem, hogy miatta sírj. – lépett még közelebb majd végig simított arcodon.

- Kérlek.. ne.. nem ismerlek.. és most nincs szükségem még több bajra. – léptél távolabb tőle.

- Figyelj nem akarlak bántani, csak szeretnélek jobban megismerni.. kérlek.. hadd hívjalak meg egy kávéra, vagy sütire vagy bármire.

- Tényleg nem kellene. - kezdtél el hátrálni tőle.

- A barátod miatt? – szomorodott el.

- A barátom.... a barátom... aki épp most csal meg... – motyogtad könnyeid között. Tudod mit mégis elfogadnám az ajánlatod. – szóltál utána, amint ő hátat fordított neked.

- Ennek nagyon örülök, akkor beülhetnénk egy kávéra? – kérdezte túlbuzgóan.

- Ha lehetne akkor inkább kakaóra, mivel nem kávézom.

- Rendben akkor kakaó. – mosolyodott el.

Hamar egy kis kávézóhoz értetek, azonban ez tényleg nem a te napod volt, hisz még a kávézó is be volt zárva. Lassan kezdted úgy érezni, mintha az egész világ ellened fordult volna és azt akarja hogy szenvedj.

- Ezt nem hiszem el.. ez mindig nyitva szokott lenni. – szólalt meg Jihoon.

- Nembaj úgyis jobb lesz ha én most megyek és kicsit még sétálok. – szólaltál meg.

- Nem dehogyis... elfogadtad a meghívásomat, így ahogy megígértem kakaót fogunk inni. Közel lakok otthon pedig van kakaó, mit szólnál ha elmennénk hozzám, amúgy is elég hideg van nem lenne jó ha megfáznál. – fogta meg a kezed.

- Neeem köszönöm.Tényleg semmi baj, csak ez nem az én napom.

- Akkor hadd kísérjelek haza elvégre mindjárt sötétedik.

- Nem szeretnék hazamenni. Nem akarom őt látni. – ordítottál fel.

- Oké oké ...rendben ne haragudj. De akkor mond meg, hogy segíthetnék.

- Tudod mit..mégis csak menjünk és igyunk nálad egy kakaót.

Hamar odaértetek a házához, ami mint kiderült közben csak az egyik háza mivel  valójában ő is Szöulban lakik. Beérve a házba teljesen elámultál, hogy mindenhol milyen rend és tisztaság van.

Bementetek a konyhába ahol ő azonnal neki fogott a forró kakaónak, ami pár perc alatt kész is volt.

- Tudod nagyon hasonlítasz valakire. – szólaltál meg.

- Tényleg? És kire? – kíváncsiskodott miközben épp egy szelet sütit vágott.

- Egy ismerősömre – szomorodtál el.

- Ohh hát ha ilyen képet vágsz miatta akkor nem szeretném, hogy hasonlítsak rá.

- Hát tudod ő nem épp egy kedves ember, viszont te nagyon aranyos vagy.

Fel sem fogtad, hogy miket beszélsz, de ahogy ott ültetek egymás előtt mintha Woogoon-t láttad volna magad előtt.

- Na de most már tényleg mennem kell.. köszönöm a kakaót és a beszélgetést.. tényleg jól esett.

- De hisz alig beszéltünk és még szinte egy fel órája sem vagy itt. Maradj még.. aztán megígérem, hogy hazakísérlek. – mosolygott rád amitől egyre közelebb érezted őt magadhoz.

Ahogy telt az idő egyre jobban megbarátkoztál vele és érezted, hogy mennyi közös van bennetek. Néha bele is feledkeztél a gondolataidba, hogy hogyan hasonlíthat ennyire Woogoon-ra és mégis hogy lehet ennyire különböző a személyiségük.

Annyira bele feledkeztetek a beszélgetésbe,hogy teljesen besötétedett, de téged már ez sem zavart.

- Ha lenne egy lehetőséged, hogy mindent újra kezdj, megtennéd? – néztél rá csillogó szemekkel.

-Tessék? – kérdezett vissza, de nem hagytad, hogy válaszoljon hanem azonnal megcsókoltad.

A keserűség és a harag amit Woogoon miatt éreztél teljesen elborította az elméd, aminek köszönhetően hamar megadtad az idegen fiúnak magad.

Mikor beértetek a hálószobába, mielőtt végleg átadtad volna magad az élvezetnek, ismét megszólaltál.

-Kérlek ne.. nem akarom még egyszer ugyanúgy kezdeni.. – nyöszörögted ajkai előtt, majd sírásban törtél ki.

Jihoon-nak fogalma sem volt róla, hogy miről beszélsz vagy hogy miért viselkedsz ilyen furcsán, de valamiért mégis melletted maradt. Az érzés amikor átölelt felerősítette benned a vágyat iránta, így nem bírtad ki és újra megcsókoltad, azonban most ő állított meg.

-Figyelj nem akarom kihasználni a helyzetet, ha nem akarod akkor nem kell. Tényleg... – mosolygott rád.

Amint ezt meghallottad, valamiért úgy érezted, hogy teljesen megbízhatsz benne, még ha talán nem is teljesen kellett volna. Minden porcikád kívánta őt és nem bírtad ki, hogy ne történjen köztetek valami.

--

--

--

Másnap reggel karjaiban ébredve jöttél rá, hogy az estét vele töltötted és hogy ez az egész nem csak egy álom volt. Borzasztó nagy lelkiismeret furdalásod lett és azonnal hazasiettél, hogy Woogoon-nal megbeszéld a történteket és hogy végre valahára kibéküljetek.

Egyszerűen nem mertél Jihoon-ra gondolni, bár rettenetesen élveztél vele lenni és valamiért nem tudtad őt kiverni a fejedből, de egyszerűen Woogoon-nal akartál  lenni.

Hazaérve láttad, hogy a lány és a többiek még mindig ott vannak.

- Hazajöttél végre? – kérdezte kicsit gúnyosan Woogoon egyik haverja.

- Igen.. nem látod?... – válaszoltál vissza. Woogoon beszélnem kell veled, most azonnal. – szóltál rá a konyhában álló fiúra.

Ő azonnal megfordult és teljes komolysággal rád nézett.

- Nekem is beszélnem kell veled.

Mivel a fiúk nem voltak hajlandóak kimenni a szobából, így kiráncigáltad magaddal Woogoon-t a hotel elő termének egyik rejtett zugába, ahol nyugodtan tudtunk beszélni.

- Mi ez az egész Woogoon? Miért viselkedsz így? Nem szeretsz már? – kezdtél el újra sírni.

- Kérlek ne nehezítsd meg a dolgom __________. Köztünk mindennek vége, kérlek menj el. – mondta rezzenéstelen arccal.

- Hogy mi? Hogy érted hogy menjek el? És hogy érted hogy mindennek vége? WOOGOON beszélj már.

- Nincs mit mondanom. Vége és kész. TŰNJ EL. – ordította.

Fájt amiket mond és főleg nem értettél semmit, teljesen össze voltál zavarodva, ezért akaratlanul is de pofon vágtad, majd könnyeid között nézted ahogy elsétál.

--

--

--

Még csak pár nap telt el a Woogoon-nal való szakításod óta de mintha egy örökké valóság telt volna el. Közben megtudtad, hogy visszaköltözött Szöulba, így te sem maradtál tovább Busanban.

Mindened amid volt azt elvesztetted azért. hogy Woogoon-nal lehess, most pedig őt is végképp elvesztetted, ami miatt úgy érezted, hogy jobb lenne ha meghalnál.

Az egyetlen ember aki mindvégig melletted volt és próbált lelket önteni beléd az Jihoon volt.

Egyik nap amikor Jihoon-nal elmentetek az egyik szórakozóhelyre ketten, hogy kicsit megpróbáljon felvidítani véletlenül belebotlottatok Woogoon-ba, aki ugyanazzal a lánnyal volt akivel akkor rajta kaptad őket.

- Na mi van öcsi sikeresen megtaláltad a volt csajomat? – szólt oda Woogoon Jihoon-nak.

- Hogy mi? – kérdezted teljesen meglepődve. Jihoon ugye nem? Mondd hogy nem igaz!  – kezdett el újra folyni a könnyed.

- ____________ kérlek várj... – ordított utánad Jihoon de nem foglalkoztál vele csak szaladtál ahogy bírtál.

- Na ezt nagyon jól elintézted bátyus... mint mindig mindent... először tönkre teszed az életét most meg nem hagyod hogy boldog legyen. – vágta oda a kemény szavakat bátyjának Jihoon majd utánad szaladt, de akárhogy is próbált utolérni te gyorsabb voltál.

--

--

--

Jihoon napokig próbált elérni téged telefonon, azonban te senkivel sem akartál beszélni. Teljesen ki voltál borulva a történtek miatt. Fájt, hogy Woogoon-t mással láttad, hogy nem veled van, de emelett még a lelki ismereted sem hagyott békén. Egyszerűen feldolgozhatatlan volt számodra, hogy pont az öccsével jöttél össze és feküdtél le aznap este.

Kis idő után amikor újra összeszedted minden bátorságodat megpróbáltad felhívni Woogoon-t, hogy beszélj vele, de ő folyton kinyomott vagy csak egyszerűen nem vette fel.

Mivel láttad, hogy nem akar válaszolni, ezért inkább egy üzenet mellett döntöttél.

“Mindjárt itt a szülinapod, idén mit szeretnél kapni? Jobbat szeretnék adni mint tavaly, szóval várom a válaszod.”

Nem telt el még pár perc sem és máris kaptad a választ.

“A legnagyobb ajándék az lenne, ha kilépnél az életemből és elfelejtenél örökre.”

Egyáltalán nem erre a válaszra számítottál, sőt ez még jobban hozzásegített ahhoz, hogy teljesen eleged legyen az életből.

--

--

--

Ma van Woogoon születésnapja és te sikeresen mindent elintéztél, hogy a legemlékezetesebb szülinapi ajándékot add neki.

Bár már régóta nem beszéltél Jihoon-nal ő mégis azonnal készségesen elment hozzád, amint elmondtad neki, hogy segítségre lenne szükséged. Látva, hogy mennyire örül neked, megjelenik egy kicsinyke mosoly az arcodon, de amint eszedbe jut, hogy mit is terveztél egész nap a mosolyod azonnal eltűnik.

- Valami baj van _____? – kérdezte aggódva Jihoon.

- Nem nincs. Csak örülök, hogy megismertelek Jihoon. Nagyon  szerencsés lesz az a lány aki egyszer a barátnődnek tudhatja magát. – mondtad majd megkérted, hogy a cetlit amit írtál vigye el Woogoon-nak.

Bár a két fiú soha nem szerette egymást, Jihoon mégis csak te miattad vette a fáradtságot és felkereste bátyját, majd oda adta a tőled kapott cetlit, melyen ez állt.

 “Van egy meglepetésem a számodra, amit oda akarok adni.”

 Miközben Wooogoon a cetlid miatt teljesen összezavarva sietett hozzád, addig te mindent előkészítettél a szülinapi meglepetés tökéletesítéséhez.

--

--

--

Woogoon amint belépett a házba ahol régen még együtt töltöttetek jó pár estét mielőtt még elköltöztetek volna, azonnal megrohamozták az emlékek.

Ahogy beljebb és beljebb lépett a lakásban megcsapta az orrát a kedvenc parfümödnek az illata, amit mindig nagyon szeretett rajtad, továbbá megpillantotta az asztalt, ami tele volt mindenféle finomsággal.

Amint elért a hálószobába vezető lépcsőhöz, a kezéből kiesett a virág amit a konyhában található vázából vett ki. A látvány ami szemei elé tárult, több volt mint szörnyű.

Látta ahogy vérbe fagyva egy kötélen lógsz a kedvenc ruhádban, amiben még anno megismerkedtetek, egy masnival a nyakadban, melletted pedig egy cetli lógott, amin ez állt.

“Tetszik?”

Majd egy kicsivel lejjebb egy újabb cetli volt:

“Remélem teljesíthettem azt amire vágytál.”

Majd még lejjebb.

 “Emlékezz rám.”

Woogoon fel sem fogta az eseményeket, nem tudta elhinni, hogy a lány akit szeret és végig szeretett, véget vetett az életének miatta, holott ő azért hagyta el mert megakarta védeni.

Pár perccel később Jihoon lépett be az ajtón és amint meglátott téged a düh elborította az agyát.

Még az sem érdekelte, hogy a bátyja a földön térdelve bömböl.

- Ez mind a te hibád... te tetted ezt vele... – ordította Jihoon miközben bátyját püfölte.

Majd észbe kapott és elengedte öt, hogy hozzád siessen.

- Nem akartam... én nem akartam... én szerettem őt... – motyogta Woogoon.

- Ha szeretted volna nem hagytad volna el és nem okoztál volna neki ekkora fájdalmat, hogy miattad megölje magát. – kezdett el sírni most már Jihoon is.

- De... muszáj volt elhagynom különben Mr. Wong megölt volna, ha nem jövök össze a lányával.

- Inkább te haltál volna meg mint ő. – ordította testvére arcába Jihoon , majd miután felfogta, hogy mit is mondott folytatta. – Szólhattál volna nekem.. vannak befolyásaim..tudtam volna segíteni.. és akkor meg ő is élne. – mondta kihűlt testedet szorongatva.

Mindketten teljesen ki voltak borulva és nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.

- Emlékszem, hogy egyszer ezt kérdezte tőlem:  A szerelem örökké tart? … még a síron túl is megmarad? – szólalt meg Woogoon.

- Szerelmem mi örökre együtt leszünk. – ezzel utolsót pillantva Jihoon-ra ahogy a kezében tart téged kisietett a forgalmas útra és az egyik kocsi elé vetette magát.

--

--

--

Jihoon ajkait ezen szavak hagyták el amikor látta, hogy bátyja szerelme után ment.

Tudom, mikor szívek szállnak az égben, minden rossz eltűnik a messzeségben.

 Fáj az emlék, mégis öröm, mikor álmaimban minden percem veled töltöm.

Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, de sajnálom hogy így kellett megtanulnom szeretni.

Félek az érzéstől, mert nem hiányzik többé, nem hagyja el számat, örökkön örökké.

A két szív végre együtt lehet, a szerelem pedig újra fellendülhet.

--

--

--

A szerelem nem más mint egy egymást kioltó és tápláló elem, fáj ha van, s még jobban, ha nincs.

Remélem élveztétek, még ha nem is egy vidám történet.

És csak mert szerintem nagyon hasonlítanak nem csak vörösen hanem feketén is x__x

- GiTae -