Ajánlatos ezt hallgatni közben: http://www.youtube.com/watch?v=PpkKMO6Xr8Q
”Itt jön ő egy újabb lánnyal az oldalán. Azt
hiszem ez már a harmadik ezen a héten és még csak kedd van. Istenem ez a fiú...
miért is nem olyan mint régen? És miért gondolok én még mindig rá?” - merengtem
el gondolataimban.
Még mindig
emlékszem, amikor gyerekek voltunk ő volt a legjobb barátom. Annyira aranyos
szomszéd fiú volt, ráadásul mindig nyalókát vagy csokit majszolt és soha nem
hízott tőle. Irigyeltem is emiatt nagyon sokszor. Jószívű, édes és vicces fiú
volt viszont eléggé visszahúzódó és emiatt sokan nem szerették. Túlságosan is
jó gyerek volt emiatt is szerettem vele barátkozni. Aztán a barátságból hamar kialakult köztünk a szerelem.
A szüleink nagyon
közeli barátságban voltak, így sokszor volt olyan, hogy ott hagytak náluk, hogy
együtt tanuljunk vagy csakhogy együtt töltsük az időt, azonban amióta felnőtt
és más társaságba került már nem is beszélünk. Az egész változás akkor
kezdődött amikor elköltözött az utcánkból.
Nem haragudtunk egymásra, egyszerűen csak
minden megváltozott. Érezni lehetett, hogy közünk volt egymáshoz, hisz
akárhányszor összefutottunk a suliban és egymásra néztünk, valamelyikünk
biztosan elkapta a fejét.
”Egyszerűen nem
bírom tovább.”
Péntek délután
volt és egyedül voltam az osztály teremben és épp a matek házit írtam. Igazából
senkit sem érdekelt, hogy ott maradtam még a családomat sem. Annyira
belemerültem a háziba, hogy mire feleszméltem már beesteledett. Az
osztályban uralkodó csend kifejezetten
megnyugtató volt a zűrös nap után.
Lassan
összepakoltam a dolgaimat és beledobtam a táskámba, majd elakartam hagyni a
termet amikor valaki hirtelen megszólalt.
- Gondoltam hogy itt leszel – szólalt meg egy ismerős hang a
hátamnál.
- Minhyuk? – suttogtam.
”Igen biztosan ő, hisz bárhol felismerném a hangját. De mit keres itt? Azt hittem mindenki elment. Engem várt? ” -
kavarogtak a gondolatok a fejemben.
Megfordulva
láttam, hogy tényleg ő áll velem szemben és meredt szemekkel engem néz.
- Szia.. mit keresel te itt? – kérdeztem meglepődve.
- Sssshhh...
Maradj csendben – mondta egyik ujját a szám elé helyezve.
- Mit csinálsz? –
kérdeztem meglepetten és ellöktem a kezét.
- Miért maradnék csenbde? Hisz nincs is itt senki
rajtunk kívül.. – emeltem fel a hangom.
- Segítségre van
szükségem. – komolyodott el. Velem tudnál jönni? Megígérem, hogy hazaviszlek
miután végeztünk. – mosolyodott el.
- Hogy mi? Segítség? - fakadtam ki magamból. Mi már rég
végeztünk Minhyuk. – indultam volna el
de visszarántott.
- Kérlek segíts..
szükségem van rád... – motyogta.
- Rendben mondd
gyorsan.. mert sietek haza – mondtam kicsit nyugodtabb hangon.
- Valójában arról
van szó, hogy szeretnék venni valamit a lánynak akivel találkozgatok, hogy
tudja hogy érzek iránta valamit. Ruhára gondoltam, hisz minden lány szereti a
ruhákat, de nem tudom hogy milyet. Szóval segítened kellene. – mondta
vigyorogva.
- Mi?? Miért én? –
kérdeztem kikerekedett szemekkel. Egyszerűen nem tudtam felfogni hogy csak
emiatt beszél velem újra. Miért nem valamelyik más barátnődet vagy esetleg
exedet kéred meg? – érdeklődtem kíváncsian.
- Komolyan
kérdezed? Hogy kérdezhetném meg az exeimet? Aiiishhh... látszik hogy még nem
volt ilyesmiben részed – mondta a tarkóját vakargatva.
- Khm.. khm.. hát
igen. Mert én nem naponta cserélem a barátaimat. – húztam fel a szemöldököm és vágtam vissza neki.
- Igen ebben
igazad van ...Te soha nem is voltál olyan – húzta mosolyra a száját.
- Hát nem. –
mondtam elfordulva tőle, mivel nem akartam, hogy lássa hogy elszomorodom.
- Na de segítesz
akkor? – érdeklődött tovább.
- Sajnos nem
tehetem... – suttogtam miközben elindultam az ajtó felé.
- Ne mááár...
kérlek segíts... azt akarom hogy te segíts nekem... légyszíves Minky.. – mondta
bevetve aranyos énjét, amit azóta nem láttam, hogy elköltözött.
- De.... –
fordultam meg.
- Nincs több
kifogás... Most velem jössz – mondta megragadva a karom.
Sikeresen magához
húzott és végig vállamat fogva kisétáltunk a parkolóba a kocsijához.
- Miért csinálod
ezt velem? Aaahhh engedj el.. hagyjál már Minhyuk. – kiabáltam miközben
próbáltam kibújni öleléséből.
- Ha még egyszer
ekkorát ordítasz én komolyan mondom hogy megcsókollak – suttogta fülembe majd
gyönyörű szemeivel rám nézett.
- Eeeeeee...
fúúúúúj... – mondtam kicsit kipirult arccal, majd elfordítottam a fejem. Közben
végig azon járt az eszem hogy bárcsak megtenné és nem csak mondaná, de tudtam
hogy ez úgysem fog megtörténni.
- Sok dolgom van.
– próbáltam újra kivágni magam.
- Csak egy fél
óra.. Nem kerül több időbe.. szóval ne keress kifogásokat – mondta kicsit
nyugodtabb hangon, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját és behessegetett az
ülésre.
- Ahhh megőrjítesz. – mondtam rászánva magam és
beülve az autóba.
- Na végre hogy
belementél – mondta miközben 80km/h száguldozott.
- Muszáj volt –
nyögtem ki teljesen megrémült arccal. Nagyon féltem amiért gyorsan vezetett,
mivel nem szerettem volna még meghalni.
“Ez a fiú azt
hiszi bármit megtehet amit akar. Mindent megkap amit akar és ez kezd
idegesíteni.“ – kavarogtak újabb gondolatok a
fejemben miközben ahogy csak tudtam kapaszkodtam az ülésbe.
Ezzel a tempóval
tíz perc alatt oda értünk az egyik utcába, ahova én busszal egy fél óra alatt
érek oda.
Kiszállva az
autóból annyira örültem, hogy újra a földön állhatok, hogy egy hatalmas sóhaj
hagyta el az ajkaimat. Sokáig azonban nem volt időm élvezni az egy helyben
állást, mivel Minhyuk azonnal belekezdett a mondanivalójába.
- Melyik a legjobb
üzlet, ahol női ruhákat találunk? – kérdezte kétségbeesetten tőlem várva a választ.
- Fogalmam sincs.
– suttogtam kicsit duzzogva, bízva abban hogy nem hallja meg.
- Mi az hogy
fogalmad sincs? De hisz te is lány vagy. Tudnod kell – fakadt ki magából.
- Tényleg lány
vagyok? – néztem rá kérdően. Jó hogy észrevetted – fordítottam neki hátat
mérgesen.
- Jó na bocsi..
szóval.. – kezdett el sürgetni.
- Én nem veszek
ruhákat.. azaz nem innen veszem őket. – mondtam.
- Aiishh.. most
komolyan... így nem sok hasznodat veszem – sóhajtozott.
- El is mehetek –
jelentettem ki.
- Hmm... ne
nevettess.. azt úgysem engedném.. – kezdett el mosolyogni majd újra elkapta a
kezem és behúzott az egyik hatalmas üzletbe.
Az üzlet egy
nemzetközi lánculat ígyik kisebb helysége volt ezért mindenféle külföldi márkák is megtalálhatóak voltak, persze az áraik így az egekben szárnyaltak. Minhyuk ezzel egyáltalán nem törődött, azonnal
belevetette magát a megfelelő ruha keresésébe. Nagyon élveztem, hogy újra együtt
tölthetem vele az időmet végre úgy éreztem, hogy talán ezután újra többet
fogunk találkozni. Bár nem én voltam a barátnője, mégis most úgy éreztem magam
mintha nekem vásárolnánk ruhát.
- Mit parancsol
uram? Talán egy estélyi ruhát a gyönyörű
barátnőjének? – szólította le az egyik elárusítónő Minhyukot, miközben engem
méregetett.
Látván, hogy a nő engem figyel Minhyuk is azonnal rám nézett amitől
én azonnal elpirultam.
Furcsa volt, hogy
azt hitte hogy a barátnője vagyok de eközben annyira boldognak éreztem magam.
Ez a boldogság azonban azonnal megszűnt ahogy Minhyuk megszólalt.
- Csak adjon egy
olyan ruhát ami szép és jól áll rajta. A lány akinek veszem hasonló alakkal
rendelkezik mint ő. – mondta elhadarva kicsit zavartan.
- Rendben uram.
Bízza csak rám.. kérem kövessen – mondta mosolyogva az elárusító.
“Ezt nem hiszem
el. Mit keresek én itt. Nem nekem való ez a hely. A ruha nekem csak arra van, hogy eltakarja a testem az emberek elől, azaz hogy ne legyek meztelen. Nem
értem miért kell ilyen nagy felhajtást csinálni egy hülye ruha miatt.. az a
lány... nagyon szerencsés..”– merültem el újra gondolataimban és éreztem, hogy a
féltékenység eluralkodik rajtam.
Pár perc múlva
Minhyuk visszatért egy fekete estélyi ruhával a kezében, ami valóban nagyon
gyönyörű volt.
Azonnal bementem
a próbafülkébe és felpróbálva a ruhát rá kellett jönnöm, hogy a ruha még
csodálatosabb mint azelőtt. Tökéletesen állt pedig még nem is volt teljesen
rajtam. Teljesen kihangsúlyozta a főbb testrészeket, egyszerűen csodálatos érzés volt
ilyennek látni magam.
A boldogságot
kétségbeesés váltotta amikor rájöttem, hogy nem tudom felhúzni a cipzárt, mivel a
fenekemtől egészen a vállamig végig cipzár helyezkedik el. Akárhogy próbálkoztam vele
sehogy sem sikerült.
Össze-vissza forgolódtam, hogy lássam magam a tükörben, de
még így sem jött össze a dolog. Az elárusítónő pedig mivel nem volt a közelben, így egy jó tíz percig csak szerencsétlenkedtem.
- Aiish ezt nem
hiszem el – dühöngtem a fülkében.
- Minden rendben?
– kérdezte érdeklődve Minhyuk miközben elhúzta a fülke függönyét.
- Öhmm igen.. csak
próbálom felhúzni ezt az átkozott cipzárt. De nyugi mindjárt megoldom és akkor
mehetsz. – szólaltam meg kicsit flegmán, majd hátat fordítottam neki.
”Oh.. úr isten ez
nagyon ciki... most látja a bugyim egy részét...”- futott át az agyamon és már
fordultam is volna vissza de ő megelőzött.
- Majd én segítek
– ajánlotta fel.
- Nem köszi..
megtudom csinálni. – feleltem zavartan.
Erre nem szólt
semmit csak hirtelen közelebb lépett hozzám.
Mindkettőnket
láttam a tükörben és látva, hogy a hátamnál áll és mosolyog újra elpirultam.
Látva ezt hajamat
egyik vállamra tolta, majd hirtelen megéreztem hideg kezét végig siklani
bőrömön.
Annyira közel állt
hozzám, hogy nyakamon éreztem minden egyes levegő vételét. Ahogy lehelete
elérte nyakamat azonnal kirázott a hideg és libabőrös lettem.
Tudtam hogy
észrevette a dolgot úgyhogy azonnal lesütöttem a fejem. A keze lassan lekerült a derekamról és óvatosan elkezdte
felhúzni a cipzárt.
Annyira lassan
húzta, hogy szinte hallani lehetett a nyikorgást.
- Nem húznád
gyorsabban? – kérdeztem tekintetemet a tükörre vetve, ahol pontosan láttam
csillogó szemeit. Elég kínosan éreztem magam, de ugyanakkor nagyon tetszett az
egész.
- Miért baj az
hogy lassan húzom? – húzta mosolyra a száját. Nem tehetek róla hogy nem simul
pontosan rád – mondta kicsit gúnyosan, csakhogy kicsit felidegesítsen.
- A francba...
Pedig azt hittem hogy ez jó lesz – szomorodtam el.
- Nyugi csak
vicceltem – suttogta fülembe, amikor sikeresen felhúzta a cipzárt.
- Köszönöm Istenem
– csúszott ki a számon, amire ő hangosan
nevetni kezdett ezért kizavartam a fülkéből.
Az eset után még
jó pár ruhát felpróbáltam, de Minhyuk végső választása mégis a fekete ruhára esett.
A ruha nagyon
drága volt, amitől egyből tudtam hogy valóban nagyon fontos lehet neki a lány ha ennyi pénzt képes költeni rá.
Az estélyit
becsomagoltatta és egy kis cetlit is írt hozzá amit a ruha mellé tett.
Mikor mindennel
kész voltunk megkönnyebbülten léptünk ki az üzletből és sétáltunk az autó felé.
- Ahogy ígértem
most hazaviszlek. – mondta kinyitva az ajtót.
- Nem kell . innen
majd megyek busszal. – próbáltam ellenkezni vele.
- Szállj be –
parancsolt rám határozottan.
- Nem... komolyan
nem kell.. – mentegetőztem.
- Azt mondtam szállj be – szólt rám erélyesebben.
Nem mertem vele
ellenkezni mert tudtam, hogy úgyis az lesz amit ő akar, így végül beszálltam az
autóba.
A hazafelé vezető úton
már nem száguldozott, sőt meglepően lassan és nyugodtan vezetett viszont egész
idő alatt hallgatott. A legnagyobb meglepetést akkor okozta amikor a segítségem
nélkül megtalálta a házunkat, holott kisfiú kora óta nem volt az utcánkban.
A házunk elé érve
hirtelen megszólaltam mielőtt kiszálltam volna: - Köszönöm.
- Nem... én
köszönöm a mait – mondta kicsit zavartan másfelé nézve. Mondd meg anyukádéknak,
hogy üdvözlöm őket – vetette még oda mielőtt kiszálltam volna.
Csak bólogattam
arra amit mondott majd becsuktam a kocsi ajtaját.
Már épp indulni
akartam az ajtónk felé amikor hirtelen meghallottam Minhyuk hangját.
- Hey Minky.. –
szólított meg.
Visszafordulva
láttam hogy kiszáll a kocsiból és felém sétál.
- Azt hiszem ezt
itt hagytad – szólalt meg mosolyogva majd felém tartotta a kis rózsaszín dobozt
amibe a ruha volt csomagolva.
- Mi...- akadt el
a szavam.
- Holnap
találkozunk. – mosolygott rám majd egy puszit nyomott az arcomra és visszament a
kocsihoz, beszállt és elhajtott.
Még pár perc után
is ott álltam kezemben a dobozzal és azon gondolkodtam hogy ami történt az
valóság-e.
Amint magamhoz
tértem azonnal kinyitottam a dobozt amiben ott volt a gyönyörű fekete ruha amit
együtt választottunk és ami miatt újra együtt töltöttünk egy napot, annyi idő
után.
Viszont a ruha
mellett még ott díszelgett a cetli is amit ő maga írt még az üzletben.
Arra számítottam
hogy biztosan valami olyasmi lesz benne hogy jól megszívattalak vagy, hogy
vigyázz rá mert holnap utána jövök de ehelyett ez állt benne:
A szerelemnek és a barátságnak csak
egyetlen rokon vonása van.
Ha felbomlik, annak oka sohasem a másik, hanem
mindig az Én.
Nagyon sajnálom ami történt.... rettenetesen hiányoztál
------------------------------------------------------------
Remélem volt olyan akinek tetszett :)
Melodyk ezt pedig nektek így a végére csak hogy ne felejtsétek el *w*